Please log in

Registration Forgot password






Elmélkedések
Comment
Előző oldal
KTib962 (msg) 25060 April 29, 2018, 8:42 p.m.   x
Ezt most csak azért, hogy az a sok szar, ami felkerült a fórumra letakarodjon a képernyőről.
     Reply to this


csanyi (msg) 25059 April 27, 2018, 8:21 p.m.   x
Ez milyen érdekes? Érdemes nézni, hogy kik veszik el és kik figyelmeztetik: http://index.hu/mindekozben/poszt/2018/04/26/on_mit_tenne_ha_talalna_100_eurot_egy_alvo_hajlektalan_mellett/
     Reply to this


kawa550 (msg) 25058 April 25, 2018, 7:28 p.m.   reply to: 25057 x
Tegnap este néztem a V mint vérbosszú-t a tévében. Már láttam régebben is, de most a mai helyzetben, elképesztő volt a párhuzam a film és az élet közt.
https://port.hu/adatlap/film/tv/v-mint-verbosszu-v-for-vendetta/movie-75636
     Reply to this


1Laciapu (msg) 25057 April 25, 2018, 7:20 p.m.   x
Most olvasom:
A Petőfi a leghallgatottabb rádió!
Idézem:
"Napi szinten nem meglepő módon a Kárpátalján is fogható, országos lefedettségű Petőfi Rádió (1,8 millió fő) a leghallgatottabb, majd a szintén országos Kossuth Rádió következik (1,4 millió), harmadik helyre pedig a Rádió 1 fért fel (1,3 millió). A Music FM hallgatótábora 685 ezer fős, a Sláger FM-é pedig 510 ezer."
Gratulálok a Petőfi Rádiónak!

Csak van egy kis bibi!
Országos lefedettséggel csak a Petőfi és a Kossuth rendelkezik, ezt elintézték időben nekünk. Kisebb-nagyobb városokban, ahol volt nagy hallgatóságú helyi adó, azt megvette a Rádió1 ismert gazdája. Lehet hallgatni Balázsékat igényesen. Ezzel nagyjából a vidéki lakosság le is van tudva, mást nem nagyon ér el. Most az internetet hagyjuk, falusi bácsi nem hallgat ilyet.
Érdekes módon Pesten a fasorban sincs a Petőfi! Ugyan is ott számtalan egyéb adó fogható amit szívesebben hallgat a nép.
Köszönjük Emese!
A pártatlan, semleges média, ugye?
Azt hallgassa nép, minek neki holmi alternatív lehetőség? Legalább lehet tolni a propagandát, a legtöbb emberhez eljut.
És még büszkén hirdeti az elsőségét, be**arás...
     Reply to this


Draghubi (msg) 25056 April 8, 2018, 1:11 p.m.   x
A vége felé mondja a srác, hogy ők nem ápolják a hagyományokat, hanem megélik. Elgondolkodtató.
     Reply to this


Draghubi (msg) 25055 April 7, 2018, 6:10 p.m.   x
Mindig szoktam nézni a műsort, mert érdekel a gasztronómia és szimpatikus a Borbás Marcsi. De ez a mai adás tényleg egy kicsit másról szólt...
     Reply to this


Utalatos (msg) 25054 April 7, 2018, 6:06 p.m.   x
Nem vagyok hívő ember, meg különben is "csak reformátusnak " kereszteltek, de az imént megkönnyeztem egy jelenetet a TV Gasztroangyal című műsorából.
Nekem a Húsvét a gyerekeimmel való készülősdit jelenti majd 20 éve, amit igyekszem becsülettel, tisztességgel, a hagyományokat ápolva végezni.
De szívszorító volt nézni, mennyire emelkedettebben, összetartóbban, emberibb módon teszik ezt a mai napig Csíkszeredában( ahogy ők mondják).
Több százan, talán ezren is, ünneplőbe öltözve, fonott kosaraikkal hosszú sorokba rendeződve várták, hogy ételeiket, borukat megszenteljék.
Ha tehetitek nézzétek meg az ismétlést, talán Hozzátok is elér , Titeket is megérint az az érzés, amely oly nagyon ellepte most a szivemet, lelkemet.
     Reply to this


Fido71 (msg) 25053 March 18, 2018, 6:57 a.m.   reply to: 25052 x
11:06 :))))
     Reply to this


Audimania (msg) 25052 March 18, 2018, 12:05 a.m.   x
Ebbe most szaladtam bele, ha valakinek van ideje 12:45-ig elmélkedni, miközben befelé vonyít :(
https://www.youtube.com/watch?v=J7GVeIcKIBs
     Reply to this


László_atya (msg) 25051 Feb. 1, 2018, 1:59 p.m.   reply to: 25050 x
Mondjuk azért azt nem árt tudni, hogy a profi szórakoztatóiparban és médiában azért jelentős mennyiségű beteg, aberrált állat van, akik vagy eleve azok is voltak mindig, vagy azzá lettek az ú.n. hírnév és/vagy vagyon és/vagy hatalom folytán.

Van is egy ilyen mondás: Ha meg akarod tudni egy ember igazi személyiségét, adj neki hatalmat.

Ettől függetlenül korábban valami hasonlót írtam én is, úgyhogy maxiegyetértek. :)
     Reply to this


Jam Clerk (msg) 25050 Feb. 1, 2018, 1:43 p.m.   reply to: 25048 x
Ezzel egyetértek, a szeme nem röhögött, de a vádolók jó részének meg, bár most sír a szemük, de a szájuk nem sírt 20 évvel ezelőtt. Nem fogadom el az erőszakot, és nem hibáztatom az áldozatokat, de mindenesetre úgy érzem, kicsit tág időbeli határok között húzták meg ezt a kampányt, arról nem is szólva, hogy ez nem egy "hivatalos büntetőeljárás", a maga zárt, rendezett szabályaival, szóval adott esetben a hullámot meglovagolva, simán meg lehet vádolni bárkit, de ha valakiről esetleg kiderül később, hogy mégis ártatlan, az élete, a karrierje addigra romokban, a helyreigazítás lehetősége nélkül. Óvatosan kéne az ilyesmivel bánni, kétélű dolog ez.
     Reply to this


László_atya (msg) 25049 Feb. 1, 2018, 1:08 p.m.   reply to: 25047 x
Főleg télen... :DDD
     Reply to this


László_atya (msg) 25048 Feb. 1, 2018, 1:05 p.m.   reply to: 25046 x
Igen, láttam én is a videót. A röhögése mellé konkrétan egy szót sem kellett volna mondania, abban, meg a hozzá tartozó arckifejezésében benne volt minden. A szemeit kell figyelni, az nem röhögött...
     Reply to this


Jam Clerk (msg) 25047 Feb. 1, 2018, 11:07 a.m.   reply to: 25045 x
Persze, mert ebben az országban (kis túlzással) mire bemelegszik a motor, már kérik az útlevelet / személyit ;)
     Reply to this


Jam Clerk (msg) 25046 Feb. 1, 2018, 11:05 a.m.   reply to: 25042 x
Ha jól emlékszem, megkérdezték Sharon Stone-t is, hogy mi erről a véleménye, és konkrétan kiröhögte a kérdezőt, hogy ember, amikor ő kezdte az ipart, a semmiből jőve, háttér nélkül, ezek teljesen másként voltak kezelve, látott ő már mindent... Valahogy ő mégsem vádol senkit tudtommal.
     Reply to this


csanyi (msg) 25045 Jan. 31, 2018, 7:37 p.m.   reply to: 25044 x
Annyira felizgultunk az amcsi kalandodon (én télleg, igen irigy vagyok:) ), hogy itthon már nem akarunk motorozni. :)
     Reply to this


László_atya (msg) 25044 Jan. 31, 2018, 3:03 p.m.   x
Hm. Jól látom a túra kiírásokban, hogy idén egyelőre senki sem szervez belföldi túrát? Wow.
     Reply to this


1Laciapu (msg) 25043 Jan. 26, 2018, 8:52 p.m.   reply to: 25036 x
Ucso próba.

Szóval kopasz koromtól írnok és élelmezési vezető voltam, királyság volt. Minden hétvégén otthon voltam, azt ettük amit szerettem. 50km-re laktam, a saját 350-es Jawammal jártam be.
Egy elpocsekolt idő volt az életemből. Élmények persze voltak, de kihagytam volna...
     Reply to this


csanyi (msg) 25042 Jan. 26, 2018, 6:06 p.m.   reply to: 25039 x
A gond, hogy nagyon nehéz a bizonyítás és ezzel élnek vissza mindkét oldalon, a mítúzó és a mítúzott is, tényleg eléggé túltolt a dolog, de hát ezt már mostanában inkább lejáratásra használják és nem valós sérelem miatt, azé' az is furi volt, hogy 20 évvel ezelőtti dolgokat sérelmeztek most a művésznők és művészek, eddig nem zavarta őket, hogy ha hagyták akkor elindult a karrier és csak most lett számukra elviselhetetlen, de persze igazuk is van hisz ki mert szembeszállni a nagyhatalmú nagyemberrel? Ha igen akkor el se indul a karrier, ha hagyják és/vagy belemennek akkor elindul .......nehéz ügy ez.
     Reply to this


lendvai (msg) 25041 Jan. 26, 2018, 5:27 p.m.   reply to: 25039 x
Ezzel én is maximálisan egyetértek. Egyik hozadéka lehet ennek a képmutató őrületnek, hogy az egyedülálló nők még kevésbé lesznek képesek partnert találni majd maguknak. És bár egy ilyen állapotban nem igazán lehet azt kijelenteni, hogy bárki jól érezné magát ennek kompenzálására ki lehet találni divatos kifejezéseket, ami már meg is történt, pl.: "Szingli vagyok". És máris kész az ideológia. Mert ez most trendi. :-)
Szóval tiszteletem Catherine Deneuve-nek és Brigitte Bardot-nak.
     Reply to this


kawa550 (msg) 25040 Jan. 26, 2018, 4:58 p.m.   reply to: 25039 x
Durva vadhajtás, ami tökéletesen passzol a PC őrületbe, ahol már csak a vélemény nélküli seggfejek a jó csávók.
http://hvg.hu/elet/20180118_Brigitte_Bardotnak_is_sok_mar_a_metoo
     Reply to this


László_atya (msg) 25039 Jan. 26, 2018, 3:41 p.m.   x
Hogy kicsit aktuál is menjen, nem tudok elmenni a zaklatási botrányok és a #metoo mellett szó nélkül. Illetve az alakuló következményei mellett.

Ha valaki, akkor én aztán különösen elítélem amúgy is az erőszakot, a nők elleni akár verbális, akár fizikai bántalmazást, elnyomás és erőszakot meg pláne. A gyerekekről nem is beszélve.

De egy kicsit mintha ezt a metoo dolgot kezdenék túltolni és mintha elkezdenének ezzel egyesek visszaélni... Az imént beszélgettem a cimborámmal, aki még egyedülálló, hogy egyszerűen lassan nem mer udvarolni, vagy randira hívni valakit, pláne egy nővel bármilyen okból kifolyólag kettesben maradni. Ahogy nézem, elég ha valaki csak kimondja, hogy ő engem molesztált, konkrétan azonnal kirúgják, meghurcolják, stb. Aki valóban ilyet tett, az megérdemli (még ezeknél rosszabbat is), viszont akiről később kiderül (vagy esetleg ki sem derül), hogy ja, nem is tett semmi rosszat, annak mi lesz a tönkretett életével? Ki távolítja el a bélyeget a homlokáról?
     Reply to this


László_atya (msg) 25038 Jan. 26, 2018, 3:31 p.m.   reply to: 25037 x
Vagy Soros... :DDDDD
     Reply to this


kawa70 (msg) 25037 Jan. 26, 2018, 2:55 p.m.   reply to: 25036 x
Biztos nemzetbiztonsági érdekeket sértettél:)
     Reply to this


1Laciapu (msg) 25036 Jan. 26, 2018, 1:12 p.m.   x
Most is, feladom
     Reply to this


1Laciapu (msg) 25035 Jan. 26, 2018, 1:11 p.m.   x
A szövegem többi része eltűnt
     Reply to this


1Laciapu (msg) 25034 Jan. 26, 2018, 8:20 a.m.   x
Hajdúhadházon voltam másfél évet
     Reply to this


csanyi (msg) 25033 Jan. 25, 2018, 6:27 p.m.   reply to: 25032 x
Pedig az utolsó feladatod komolyan érdekelne.
     Reply to this


László_atya (msg) 25032 Jan. 25, 2018, 3:20 p.m.   x
Én inkább kimaradnék a sereges témából, mert 1 hétig megint csak írnom kellene... :DDDD

Tőszavakban: Határvadász, majd mélységi felderítő, aztán hivatásos kísérleti majom voltam.
     Reply to this


lendvai (msg) 25031 Jan. 25, 2018, 2:03 p.m.   reply to: 25029 x
Izbég=lövöldöztünk, Csobánka=kúsztunk. Nekem első nap elszakadt a gázálarcom, másikat nem adtak, az összes füstben kóválygást meg ingerlő ködgyertya belélegzéses hülyeséget megúsztam. :-) Egri csillagok díszlet maradványai is megvoltak. :-) Nagy Tüdő megrohamozása, harsány "Hurrá!", illetve "Hajrá!" kiáltásokkal. Összeveszés tisztekkel a géppuskafészkes lövészárok gyalogos, gépkarabélyos lerohanásának épeszű parancs megkérdőjelezése témában. :-) Végül is vállvonogatás, amíg nem élesben megy addig rohangálok itt ordibálva, ameddig kell, addig is telik az idő összegzéssel parancs végrehajtása. Meg ilyenek. :-)))
     Reply to this


cizi (msg) 25030 Jan. 25, 2018, 1:30 p.m.   reply to: 25028 x
Urak asztala?
     Reply to this


cizi (msg) 25029 Jan. 25, 2018, 1:29 p.m.   reply to: 25028 x
Izbég?
     Reply to this


lendvai (msg) 25028 Jan. 25, 2018, 11:50 a.m.   reply to: 25027 x
Nekem szerencsém volt, főiskola után, 1994-95-ben voltam Szentendrén. Mivel akkor még kötelező volt a katonai szolgálat én magam ballagtam el a kielégítő parancsnokságra Salgótarjánban, hogy tessék engem elvinni, mert nem akarok már dolgozó emberként szarakodni, esetlegesen elveszítve a munkahelyemet is.
Minket senki nem szívatott, érdekes tisztek ott is voltak, de elég jól tudtuk kezelni a helyzetet. 9 hónap helyett 7 hónapot voltam benn. A gyakorlati időszakra ott maradtam kiképzőnek. Az én rajom volt szerintem a legboldogabb, én mindvégig azt mondtam nekik ne aggódjanak, én enm támogatom az ilyen katonásdi agymenéseket, mellettem senkinek nem kell lelövetnie magát hülye politikusok miatt. Ha gáz van, akkor azonnal végezni kell azokkal a tisztekkel, akik hadbíróság elé citálhatják őket parancsmegtagadásért, aztán mindenki elbújik és megvárjuk, míg vége van a balhénak. :-) Az utolsó időszakra szerveztem magamnak egy rutin kórházi beavatkozást, amit amúgy is el kellett volna végeztetni előbb-utóbb. Aztán bementem leszerelni. Azon kívül kisebb üzletelgetéseim is voltak a tisztekkel, így nem volt okom panaszra. Mondhatnám, hogy elvesztegetett idő volt, de végül is megvolt ennek is a helye az életemben.
     Reply to this


Tiger (msg) 25027 Jan. 25, 2018, 10:02 a.m.   reply to: 25026 x
Érdekes dolgok ezek, és úgy általában a katona élmények. Nagyon ritkán beszélek róluk, mert időközben rájöttem, hogy alapvetően senkit nem érdekel. Különösen a nőket nem, ezért őszülő fejjel csak azt tudom ajánlani mindenkinek, hogy lányok társaságában elő se huzakodjatok vele!
Bár sok hasonlóság lehetett a te idődben is az átélt élményanyag tekintetében, de azt bizton állíthatom, nem valami felüllicitálás céljából, hogy 1975-76-ban azért még inkább börtönre hasonlított a Honvédség, annak minden összetevőjével együtt.
Bármily furcsa, de életem talán legnagyobb hőstette mégis ehhez kötődik:
Előfelvételisek voltunk, Hódmezővásárhelyen, emberi roncs tiszti és szadista tisztes drill alatt.
Utaztak ránk, hogyan alázhatnának meg nap mint nap, mintha mi tehettünk volna róla, hogy létrehozták ezeket az előfelvételis ezredeket.
A harmadik hónapban furcsa látogatóink voltak. Mint később kiderült az ELTE civil elhárító tisztjei megkezdték már a beszervezést a katonaság ideje alatt.
Másfél órán keresztül győzködtek valami olyasmiről, amiről addig nem is hallottam, illetve nem is értettem.Nem értettem, mi a francot is akarhatnak tőlem. De valami belső egészséges ösztönnel és megérzéssel tudtam, itt most észnél kell lenni. Mint később, már az egyetemi évek alatt kiderült, nem volt alaptalan a félelmem.
Évfolyamtársaim közül nagyon sokan megszenvedték, hogy akkor ott gyengék vagy becstelenek voltak.
Igen, ez volt a III/III-as ügynökbeszervezési módszer.
Akkor, alig 18 éves fejjel a következményekre nem is gondolva, egyetemi éveimet végigkísérve tudtam nemet mondani.
Csak az azonnali retorzió: onnantól soha többet, a leszerelésig nem engedtek haza, 8 hónapig.
Néhány évvel ezelőtt egy focimeccsen beszélgetve az egyik évfolyamtársam hívta fel a figyelmemet, hogy érintettként, /ő látta a rólam készült iratokat addigra/, és végzett történészként minden további nélkül betekinthetek a dokumentumokba.
Kár volt. 170 oldal tömör csalódottság és keserűség. Az első 60-70 hivatkozás csak a gimnáziumi és katonaságbéli tevékenységemmel foglalkozott. A maradék az egyetemi évekkel. Tizenhét ember jelentett rólam, még tanárok is, kicsit rá is csodálkoztam, hát ilyen fontos ember lettem volna. Nem, nem hiszem, egyszerűen ennyire mocskos volt az egész rendszer.
Ami aztán évekkel az Egyetem után új értelmet is nyert.
Ha addig tiport is a rendszer, de élni hagyott, onnantól már büntetett is.
1985-1989 ami alapvetően és végletesen megváltoztatta az életemet és a tragédiák mellett elég eltökéltséget adott az elmúlt majd 30 év szerepvállalásához.
De ez már egy másik történet.
     Reply to this


lendvai (msg) 25026 Jan. 25, 2018, 9:04 a.m.   reply to: 25025 x
Örülök, ha tetszettek az írásaim, köszönöm. A katonaságot illetően az utóbbi ok miatt kerültünk ki a rendszerből, bár engem is tötölhettek volna a megbízhatatlanságom miatt. :-) Én a rétsági gépesített lövész PSZH parancsnokként voltam nyilvántartva egy ideig, aztán amikor az megszűnk, valamikor 1995-96 környékén akkor kaptam egy behívót, miszerint Szabadszálláson vagy hol a kórságban jelentkezzek, mert átképeznek BTR80 parancsnokká. Én próbálkoztam a cégemmen keresztül, igazolták, hogy nélülözhetetlen munkaerő vagyok, de elutasították. Ezért eléggé dühösen érkeztem meg Szabadszállásra, ahol közölték velünk, hogy nem is ott leszünk átképezve, hanem Hajdúhadházon, valahol az északkeleti fertályon. És busszal visznek mindenkit, aki autóval jött, az otthagyja. Néhányan autóval érkeztünk, közülünk én vesztem össze egy tiszttel, próbálkozott, de végül én nyertem és mehettünk a buszok után autóval.
Amikor megérkeztünk már láttam, hogy ez nem nekem való hely, volt ott egy kurvaannyázó százados, a felszerelésünk egy részét már szétlopták, a körlet gyalázatosan nézett ki. Így hát felhívtam egy barátomat, hogy telefonáljon be azonnal azzal a hírrel, hogy meghalt a nagyapám. Szegény öreg persze semmit nem tudott a dologról, mert nem volt telefonjuk, de azt mondják ugye, hogy akinek halálhírét keltik, az sokáig él. Így is lett. :-)
Miután közölték velem a gyászos hírt hazamehettem, ahol valami szerencsétlen véletlen folytán megbetegedtem. :-) Ezen a hajdúhadházi tisztek őszintén felháborodtak és azt követelték menjek vissza. Én mondtam nekik, hogy lázam van, nem tudok vezetni, jöjjenek értem. Természetesen nem jöttek.
Amikor vége volt a továbbképzésnek az orvosi papírommal jelentkeztem Hajdúhadházon. A kurvaannyázó századosomnak mejd' szétrobbant a feje, de nem tehetett semmit, papírom volt, bár mindketten tudtuk, hogy mi történt. A humoros része a történetnek az, hogy a továbbképzési oklevelet mindenkinek megírták előre, de mivel én nem vettem részt rajta ezért az enyémen az szerepelt, hogy a "BTR80 harcjármű parancsnoki képzésen NEM MEGFELELŐ eredménnyel megfelelt". :-) Azóta nincs dolgom a honvédséggel, néhány évvel később főhadnagyként leszereltek.
     Reply to this


Tiger (msg) 25025 Jan. 25, 2018, 8:30 a.m.   reply to: 25000 x
Tibor, sokat kellett várni erre a beszámolóra, de megérte. Választ kaptam arra is, hogy miért csak mostanra érett meg egész történetté. A blogod pedig igazi regényes életrajz. A tegnapi estémet teljesen lefoglalta.
Különösen a katonaság élményei voltak ismerősek, annak ellenére, hogy én csaknem 20 évvel korábban, nem önszántamból, estem át ezeken. Azt hiszem én is főhadnagy vagyok, de közben megbízhatatlanság miatt töröltek a rendszerből. Vagy öregség miatt, automatikusan.
     Reply to this


lendvai (msg) 25024 Jan. 24, 2018, 5:58 p.m.   reply to: 25022 x
Ronin9.webnode.hu
     Reply to this


kawa70 (msg) 25022 Jan. 24, 2018, 5:07 p.m.   reply to: 25021 x
Milyen profilodban?
     Reply to this


lendvai (msg) 25021 Jan. 24, 2018, 3:55 p.m.   x
Én elég sokáig grafomán voltam, gyerekkoromban néhány évig kitalált történetekkel szórakoztattam az osztálytársaimat. Vettem egy 160 oldalas spirálfüzetet és teleírtam. Ilyenből van 10db, kb 1600 oldalnyi kézirat, persze ezek olyan Monty Python-féle agymenések voltak.
Mostanában kicsit takarékon üzemelek ebben a tekintetben, amiket írtam azok fenn vannak egy honlapon, a profilomban megtalálja a linket akit érdekel.
     Reply to this


kawa70 (msg) 25020 Jan. 24, 2018, 1:12 p.m.   reply to: 25018 x
Hát az uri lehet nem annyira, de én kimondottan nagy örömmel olvastam amiket mindketten irtatok.
Rég nincs már sem idöm sem türelmem könyvet olvasni, de az emberi történetek mindig magukkal ragadnak, különösen amit olyanok éltek meg akikkel beszélgetek, találkozok, és nem pedig blikk szintű napi hir valami celebről.
     Reply to this


csanyi (msg) 25019 Jan. 24, 2018, 12:41 p.m.   x
Kösz mindkettőtöknek!
     Reply to this


László_atya (msg) 25018 Jan. 24, 2018, 12:15 p.m.   reply to: 25017 x
Írói vénám úgy szerintem nem nagyon van, mert pl. egy regényt hiába akarnék írni. Kevés hozzá a képzelőerőm, vagy nem tudom. Megtörtént eseményeket viszont nagyon pontosan vissza tudok idézni, akármilyen régen is történtek. Ha emlékszem rá, akkor szinte minden részletére emlékszem. Nem is tudom igazán normálisan megfogalmazni, gyakorlatilag az agyam visszamegy az időben és írás közben megint ott vagyok, kicsit átélem újra az egészet. :)

De szerintem már elég sokat írtam mostanában, kicsit talán többet is, mint amennyit az úri közönség szeretett volna.
     Reply to this


kawa70 (msg) 25017 Jan. 24, 2018, 11:33 a.m.   reply to: 25014 x
Hát, ez se volt rossz. Kedves és szép ajándékot kaptál. Ha még eszedbe jut valami az irói vénád prezentálására, ne fogd vissza magad:)
     Reply to this


László_atya (msg) 25016 Jan. 24, 2018, 10:48 a.m.   reply to: 25015 x
Talált, első kiadás 1979. :) Persze én nem akkor olvastam, hanem '83 körül.

Akkor lesz mit egyeztetnünk. :D
     Reply to this


lendvai (msg) 25015 Jan. 24, 2018, 10:37 a.m.   reply to: 25014 x
Idézet George Lucas: Csillagok háborúja című könyvéből, amit a Kozmosz adott ki. A jelenet, amikor az elején Luke beront a haverjaihoz, hogy elújságolja mit látott és ott van egy csajszi egy srác ölében.
Eltaláltam? :-))))
     Reply to this


László_atya (msg) 25014 Jan. 24, 2018, 9:49 a.m.   x
Uccsó bejegyzés Suzy-ról, de tényleg.

Annyit tudhattok Suzy-ról az előző történetem alapján, hogy gyönyörű szemei voltak, a San Angelói bázison dolgozott és nálam másfél fejjel alacsonyabb volt. Meg hogy Zsuzsinak kellett szólítanom. Mivel a kicsit több, mint egy év alatt, míg haza nem kellett jönnöm, sokszor ő volt az egyetlen, ami jó volt az életemben, és mert tényleg tüneményes személyiség és csodálatos lány volt, talán megértitek, hogy kicsit többet szeretnék mondani róla. Nem magamról, én csak mellékszereplő leszek. Ő volt az első és egyetlen lány, aki tulajdonképp első látásra szerelem volt nekem. Később kiderült, hogy én neki nem. Neki én második látásra. Azt mesélte, hogy amikor a nyílt napon rám szólt, hogy ne menjek a vonalon belülre és aztán előadtam a műsoromat, látta, hogy én eléggé kész vagyok és sejtette, hogy vissza fogok menni. Én is szimpatikus voltam neki, de amikor beleegyezett, hogy eljön velem sütizni, nem számított különösen semmire. A seregben, különösen a légierőnél előfordulnak jó kiállású, vagány, tényleg macsó férfiemberek, szóval lett volna honnan válogatnia. A kérdésre, hogy miért jött el velem még is, a válasz a következő volt: Annyira balf@sz voltam, hogy az már átment „cukiságba”… Hát, kösz Zsuzsi… :DDD Aztán még hozzátette, hogy a légierőnél jóval több a beképzelt bunkó, mint amennyi a jó kiállású fazon (és kb. 80%-os az átfedés), tehát nála szóba sem jöhetett, hogy kollégával kezdjen. Az előző kapcsolata már fél éve véget ért. Szóval az első napi sütizés után még nem volt semmiben biztos, de gyanús volt neki, hogy egy hunyást sem aludt aznap éjjel, mint ahogy én sem, és rám gondolt, mint ahogy én is őrá. A második napon, amikor találkoztunk, állítólag az üdvözlő puszi közben megérintettem ill. kicsit végigsimítottam a karját (én erre nem emlékszem) és akkor „omlott össze” az ő vára is. Azt mondta, hogy érintette már meg más is a karját, de az én érintésem volt olyan, hogy kvázi „áramütést” kapott. Pedig pufidzseki volt rajta… :DD Lehet, hogy a tökig műszálas Bomberem töltődött fel annyira, hogy áthúzott… :DDDDDDDDDDD

A második, parkbéli találkozásunk alkalmával, mikor a mindent eldöntő pár mondat után már tudtuk, hogy akarjuk egymást, üldögéltünk egy padon és Suzy megkérdezte, hogy mit dünnyögtem, amikor bemutatkozott az Apacs mellett a bázison. Elmagyaráztam neki az angol Suzanne – Suzy és a magyar Zsuzsanna – Zsuzsi közti párhuzamot és hogy a bemutatkozásakor a magyarított nevét mondtam vissza, mivel gyak. azt sem tudtam zavaromban, hogy milyen rendezvényen vagyok. Ez annyira megtetszett neki, hogy innentől Zsuzsinak kellett szólítanom. Kimondani soha nem tudta, mert a zs hangot egyszerűen képtelen volt megformázni. Vagy susi, vagy zuzi, de a Zsuzsi nem, az istenért sem.

Suzy 2 évvel volt idősebb nálam. Egyetemet végzett általános repülőmérnökként, aztán a seregben specializálódott a lőelemképző ill. tűzvezető rendszerekre. A repülés iránti vonzalma az apja számlájára írható, aki pilóta volt, bár nem a seregben, hanem a Virgin-nél polgári járatokon. Mivel egyetlen gyerek volt, kicsit fiúsan nevelték, de ez csak a javára vált, nem volt valami kényes kis plázanyuszi. A szüleit természetesen nem ismerhettem meg, mert minek, hisz tudtuk, hogy az időnk véges. Mint említettem, nem volt topmodell (már csak a magassága miatt sem lehetett volna), de az észbontó szempárhoz vonzó arc és arányos, kicsit húsos, de nagyon csinos test tartozott. Nem tudom, hogy csinálta, de *érdekes módon még a testére száradt izzadtság is jól állt neki*. (aki megfejti, hogy a csillagozott mondatrészt honnan kölcsönöztem, vendégem bármire, bárhol, bármikor.).

Érdekes egyébként, hogy az idő végességének tudata miként formál egy kapcsolatot. A kicsit több mint egy év alatt gyak. semmi „hasznosat” nem csináltunk, amikor tudtunk találkozni. Ritkán mentünk pl. moziba, vagy valamilyen rendezvényre, minél többet akartunk egymás közelében lenni úgy, hogy nem zavarja meg semmi és senki. Órákat voltunk képesek üldögélni a tóparton, sokszor csak csendben, egymáshoz bújva. Valahogy nem volt szükségünk túl sok szóra ilyenkor. Tisztán csak mi magunk kellettünk a másiknak, nem lehetett egyéb ok, nem latolgathatott senki semmit a jövőre nézve és nem kellett senkinek semmit sem játszania a kapcsolat fenntartásához valami érdek mentén. Suzy-n kívül egész életemben csak a későbbi (és egyben jelenlegi) feleségemmel volt hasonlóan letisztult kapcsolat.
Volt egyfajta humora a lánynak, amit szoknom kellett, ill. inkább úgy fogalmazok, hogy meg kellett értenem. Imádta a szóvicceket, de én ezeket nem nagyon értettem, mivel kínlódtam az angollal rendesen. Később rájöttem, hogy azért kezdett el sűrűbben szóvicceket mondani, mert ilyenkor hülyén néztem (hisz nem értettem) és attól meg ő szakadt a nevetéstől, vagyis tulajdonképp önmagát szórakoztatta. :D Aztán egyszer, amikor megértettem egy szóviccét és visszavágtam egy „Well, Mrs. United Steaks of America”, ami szabad fordításban kb.: Amerikai Egybesült Államok, vagy Amerikai Egyesült Sültek, nos ekkor nevetve kotorászni kezdett a hátizsákjában és elővett egy laminált A4-es lapot, amin a nevemre kiállított oklevél szerepelt, miszerint gratulálnak az első alkalomhoz, amikor megértettem egy viccet. Már két hónapja hordta magával arra várva, hogy mikor adhatja oda… :DDD

Persze nyilván, Suzy sem volt tökéletes. Kicsit rendmániás volt, sokszor idegesítően precíz. Meg hát elég komolyan féltéleny is volt, máig nem értem, hogy miért, valószínűleg ilyen volt az alapbeállítottsága. Volt, amikor bementünk egy kis vegyesboltba és a pénztáros csaj nem fapofával szolgált ki, hanem mondjuk rám mosolygott, Suzy máris úgy nézett rá, hogy az tényleg ijesztő volt, azt vártam, hogy mindjárt lepofozza, mint a rongyot. :D Utólag, amikor szóvá tettem, elvicceltük a dolgot, persze, és megígérte, hogy nem lesz több ilyen. Az ígéret mindig a következő alkalmas szituációig tartott. Például egyszer egy plázában találkoztunk, én már jóval a megbeszélt időpont előtt ott voltam. Leültem egy padra, később egy nő leült mellém, mert máshol már nem volt hely. Pár perc múlva jött Suzy, és olyan szemeket meresztett szerencsétlen nőre, hogy az inkább felállt és odébb állt. :D

Itt befejezem Suzy-val kapcsolatos írásaimat, szerintem ennyi elég volt a „romantikus szálból”.
Végszó:
Amikor eljött a nap, hogy utoljára találkoztunk, kapott tőlem egy krómacélból formázott tulipánt. A tulipán egyik külső szirmára egy kis üzenetet gravíroztattam. Ő egy kis dobozkát adott nekem becsomagolva és arra kért, hogy csak akkor nyissam ki, ha már hazaértem. Így is tettem. Itthon kibontottam a dobozt, a dobozban egy másik doboz volt. Kerestem valami üzenetet, vagy levelet, de nem volt. Kinyitottam a másik kicsi dobozt. A dobozban egy kicsi, Matchbox által gyártott Apacs helikopter modell volt. Rajta egy árcédula, az ércédulán Suzy kézirásával egy szám: 386. Ennyi napot töltöttünk együtt.
     Reply to this


László_atya (msg) 25013 Jan. 23, 2018, 11:03 p.m.   reply to: 25012 x
Még majd írok róla egy szösszenetet, hogy ne én legyek mindig a történet "főhőse". :)
     Reply to this


kawa70 (msg) 25012 Jan. 23, 2018, 10:29 p.m.   reply to: 25011 x
Sajnálom, nem lehetett egyszerü döntés. Nagyon jo kis irás kerekedett belöle, már a végére igy ismeretlenül is megkedveltem a hölgyet.
     Reply to this


László_atya (msg) 25011 Jan. 23, 2018, 7:57 p.m.   reply to: 25010 x
Rengeteget beszéltünk erről, de végülis nem. Összetett dolog volt ez, nem akarom részletezni, lényeg, hogy be kellett látnunk: nincs jó megoldás. Ahhoz pedig túlságosan szerettük egymást, hogy engedjük, hogy az egyik gyakorlatilag feláldozza magát a másikért. Nem volt könnyű, de most is azt mondom, hogy így kellett lennie.
     Reply to this


kawa70 (msg) 25010 Jan. 23, 2018, 5:56 p.m.   reply to: 25009 x
Nem lett volna valami köztes megoldás, ha már annyira megszetetted?
     Reply to this


László_atya (msg) 25009 Jan. 23, 2018, 4:06 p.m.   reply to: 25006 x
Ja, és... hát igen. Szerintem annak a kicsit több, mint egy évnek minden olyan másodpercét fel tudnám idézni, amit a lánnyal töltöttem. Bizony, bele voltam esve, mint állat. :)
     Reply to this


László_atya (msg) 25008 Jan. 23, 2018, 4 p.m.   reply to: 25005 x
Azt hiszem, rendben van, amit írsz. Hozzáadott energia nélkül nem csak a Holden blokkok nem működnek, egy kapcsolat sem :) Tenni kell érte folyamatosan, mert nem örökmozgó. Ha fogy a lendület, gázt kell adni, de hiába nyomja az egyik a gázt, ha a másik meg leveszi a gyújtást, vagy a féket tapossa. Ezt én is így gondolom és így is csinálom. Gratula.
     Reply to this


László_atya (msg) 25007 Jan. 23, 2018, 3:55 p.m.   reply to: 25006 x
A hazatérésem után kb. fél évig kínlódtam, mire valahogy feldolgoztam, hogy Zsuzsit nem látom többé (szívesen írnék még róla, lenne mit). Azóta sok minden történt, több alkalommal voltam padlón, ill. egy alkalommal olyan mentális és érzelmi mélységből kellett magam összakaparni egy tragédia kapcsán, hogy magam sem hittem el, hogy sikerülhet. Kis híján elbuktam, de valahogy mégis sikerült. Mára az életem sínen van, nyugi van, normális melóm is van, dolgozok a vállalkozásom beindításán és igyekszem a lehető legtöbb időt a fiaimmal tölteni, ami akármennyi is, mindig kevésnek tűnik. Ők még mindig vissza-visszamennek az ovijukba, mert nagyon szerették a nevelőiket, nem felejtik el őket. :)

A fent említett tragédia idején abbahagytam a sportot (meg kis híján az életet is), egy ideje már megint nyomom, mert sport nélkül semmirekellő tunya lekvárnak érzem magam. Este nyomom, mert nappal nincs rá időm. Alakul, ha így folytatom, akár indulhatok majd a legizmosabb kisnyugdíjas címért is. :DDDD

Szóval minden oké. :)
     Reply to this


Utalatos (msg) 25006 Jan. 23, 2018, 2:52 p.m.   reply to: 24996 x
Szereti bizony:-)
Meg aztán az sem lenne érdektelen, hogy miként alakult itthon az életed azóta?
Mert az sokat tükröz, és nagyon elgondolkoztató, hogy jónéhány év távlatából is ilyen érzelmi töltöttséggel tudtál emlékezni erre történetre:-))
     Reply to this


lendvai (msg) 25005 Jan. 23, 2018, 2:52 p.m.   reply to: 25001 x
Egy ilyen kérdés, hogy miért Toyota és miért nem Holden nem lehet komoly. :-)
Lehet azért, mert én szervizelem az autóimat és van némi fogalmam róluk. :-) Képben volt egy 3.0 V6, amit sikerült 3500AUD-ról 1800-ra lealkudni, de amikor felnyitottam a motorháztetőt láttam, hogy olajfolyás van a szelepfedél alól. A 2.2-es száraz és tiszta volt, így ő maradt. Kézi váltós, amit a későbbi ingázáskor kicsit megbántam, mert a dugóban araszolva praktikusabb lett volna egy automata.
A miérteket illetően a probléma gyökere valahol az én fejemben volt. Oda meg mint mindenkinél, a korai gyermekkoromban került. Kevesen ismerik be a tükör előtt állva, hogy gyávák szembenézni a bennük lévő dolgokkal. Nekem úgy érzem sikerült. De olyan ez is, mint egy boldog kapcsolat: magától nem megy sokáig, nap, mint nap dolgozni kell rajta. És félre kell dobni a fene nagy férfi egót, belátni, hogy ha baj van egyedül nem megy, szakszerű segítség kell.
Én nap, mint nap hálát adok az életnek a kapcsolatomért, hogy ott ébredek, ahol szeretek és az mellett, akit szeretek. És hálát adhatok azért is, hogy ő el tud fogadni minden hibámmal és nem akar a saját igényei szerint formálni. :-)
     Reply to this


csanyi (msg) 25004 Jan. 23, 2018, 2:52 p.m.   reply to: 25003 x
Még megérheted, hogy megtudd igaz az óvodai nevelővel nem nagyon tartja senki a kapcsolatot, iskolai tanárnak erre nagyobb az esélye bár ma már a közösségi oldalakon szinte mindenkit lehet követni. Szüleim tanárok voltak, általános és közép és mindkettőnek voltak olyan tanítványaik akikkel halálukig tartották a kapcsolatot.
     Reply to this


Utalatos (msg) 25003 Jan. 23, 2018, 2:45 p.m.   reply to: 25000 x
Nekem ezernyi kérdésem lenne, de nem teszem fel őket, mert mind az emberi, lelki, érzelmi háttérről, tényezőkröl szólna.
Abból pedig csak annyit adsz, amennyit jónak látsz.
Nagyon jó volt( érdekes) olvasni, miközben körülöttem aludt békésen 18 kis lélek.
Vajon rájuk milyen jövő vár? Az Ő történeteik hogyan hangoznak majd 40-50 év múlva?
Köszönöm, hogy Te leírtad!
     Reply to this


kawa70 (msg) 25002 Jan. 23, 2018, 2:17 p.m.   reply to: 25000 x
Nah. Hát csak nem vártam estig vele. Nagyon érdekes, izgalmas történet ez is. Kissé visszarettentett a terjedelme, de annál érdekesebb volt. Sokszor meglepödök én is az öregen, mennyit bosszankodik az itthoni ügymeneteken - igy érthetö is. Rengeteg kérdés jön ilyenkor elö, de örülök hogy megtaláltad a saját utad, és jól érzed magad a börödben. Sok sikert a továbbiakhoz is.
     Reply to this


László_atya (msg) 25001 Jan. 23, 2018, 1:55 p.m.   reply to: 25000 x
Nekem csak egy kérdésem van. Miért Toyotát vettél, miért nem Holdent? :D

Amúgy érdekes történet, csak a miérteket hiányolom egy kicsit, de nyilván ezek olyan magánjellegű infók, amik nem tartoznak a nyilvánosságra. Megboldogult apám is kétszer vette el anyámat, de másodjára sem nagyon ment, de megint elválni már nem volt lehetőségük.
     Reply to this


lendvai (msg) 25000 Jan. 23, 2018, 12:03 p.m.   reply to: 24994 x
Ausztrália, második és egyben (egyelőre) befejező rész:

Azt mondja a statisztika, hogy a kivándorlók átlagosan 6 hónapot töltenek kinn munkakereséssel. Ez fontos lehet annak, aki ide készül, mert a legutóbb érvényes rendelkezések alapján a frissen betelepülteknek 2 évig semmilyen juttatás nem jár: se munkanélküli segély, se az alapszint fölötti egészségügyi ellátás. Ezért aztán érdemes elegendő pénztartalékkal érkezni, hogy ez az időszak problémamentesen átvészelhető legyen.
Nekem a szállást illetően szerencsém volt mert a barátaimnál lakhattam (a volt általános iskolai osztálytársam, aki 1991-ben ment ki). Ellenkező esetben a szállást illetően akadhatnak nehézségek. Ha lakást, házat akarsz bérelni akkor el lehet menni úgynevezett „nyílt napra”, ahol a közvetítő az érdeklődőknek megmutatja az ingatlant. Ki lehet tölteni egy igénylőlapot, ahol általában be kell írni hol dolgozol, mit dolgozol, mennyit keresel. Ha nincs még munkád akkor nem sok esélyed van bérleti jogot szerezni. Biztos vannak egyéb szálláslehetőségek, kivándoroltak blogjain, illetve a kivándorlási ügynökök honlapján van erről infó, de nekem ezzel szerencsére nem kellett foglalkoznom.
A megérkezés után jöttek a rutin elintéznivalók: bankszámla, jogosítvány, egészségügyi ellátás, amire az előzőekben említett két éves várakozási idő miatt érdemes külön biztosítást kötni. Nekem ez kb 3 óra alatt mind megvolt, így elégedett lehettem a kinti ügyintézés hatékonyságával. Néhány nap múlva autóm is volt, vettem egy 1995-ös, 2.2-es Toyota Camryt.
Vasárnap este érkeztem Ausztráliába, következő héten csütörtökön reggel már kezdhettem dolgozni. Történt ez úgy, hogy elkezdtem szervezni az előző munkahelyem Sydney telephelyén a melót: írtam az USA igazgatónak, önéletrajz, motivációs levél, majd megszervezve egy telefonos interjú az amerikai kapcsolattartó menedzserrel. Mindeközben kinti barátom felesége, aki egy irodaszerekkel kereskedő cégnél dolgozott megemlítette, hogy beteg az egyik sofőr, nem lenne-e kedvem addig ott dolgozni és az árut teríteni, amíg nem találok másik munkát. Persze volt, így csütörtök reggel megjelentem, kaptam egy GPS-t meg egy szakadt, jobbkormányos nagy Iveco Daily-t és irány Sydney és környéke. Becsületemre legyen mondva, hogy bár a furgon tele volt horpadással ezek egyike sem tőlem származott. De voltak azért érdekes mozzanatok: egyszer a gyorsforgalmi úton a forgalommal igyekezvén tartani a tempót a kezemben maradt a váltógomb, amiben már nem volt menet, így a váltórúdra tekert ragacsos leukoplasztra húzva látta el a funkcióját úgy, ahogy.
Később kaptam egy új Volkswagen Kraftert is, aminek újkora óta volt valami motorvezérlő betegsége, amivel a helyi szakszerviz egyszerűen nem tudott mit kezdeni. Ez abban nyilvánult meg, hogy a legváratlanabb időpontokban vészüzemmódra kapcsolt az ECU és a lovak nagy része szanaszét szaladt, a jármű elkezdett lassulni. Ilyenkor a rutin procedúra a következő volt: gyújtás le, majd kb 1-2 másodperc múlva újraindítani és visszatért a normál program a vezérlőbe. Mindezt a Sydney forgalomban, jobbkormányos, kézi váltós nagy döggel.
A jobbkormányos közlekedést illetően az volt az érdekes, hogy jobban ment, mint az európai balkormányos. Parkolni például határozottan jobban tudtam, de a szűk parkolóházakban manőverezés is könnyebb volt. Fene tudja, lehet előző életemben kenguru voltam, vagy ausztrál farmer.
Körülbelül három héttel az érkezésem után megvolt a másik állás, bár a bérezést illetően csalódott voltam, mert az amerikaiak nem adták meg az átlagot, ami az én mérnöki képzettségemhez járt akkor ott kinn. Persze friss bevándorlóként nem lehettek extra igényeim, de azért kissé keserű szájízzel kezdtem dolgozni. Vigasztalt a tudat, hogy a lehetőségek jóval szélesebb tárháza vát egy-egy álláskereső oldalon, így folyamatosan keresgéltem. Találtam egy biztonságtechnikai hirdetést egyszer, ami nem álláshirdetés volt, hanem reklám, de hirtelen elhatározásból írtam nekik. Elmondtam, hogy ki fia borja vagyok, most érkeztem, sok évet dolgoztam biztonságtechnikai területen, riasztórendszerek tervezésével és telepítésével, ha úgy gondolják szívesen leülök velük beszélgetni. Meglepő módon rövid időn belül reagáltak és meghívtak egy beszélgetésre. Akkor Faulconbridge-ben laktam, a Kék-hegységben, 87km-re a munkahelyemtől, naponta ingázva. Na ez a hely még beljebb volt nyugat felé, kb 200km-re. Mindegy, elmentem hozzájuk beszélgetni. Egy alapvetően családi vállalkozás volt és szívesen felvettek volna egyfajta telepítésvezetőnek, mert elég nehéz volt irányítani az embereket, kellett valaki, aki irányba állítja őket. Feltétel volt azonban, hogy végezzek el két tanfolyamot, ami a villanyszereléshez és a mindenféle kábelezésekhez kapcsolódott, különben nem dolgozhattam volna ilyen munkakörben. Ezt a lehetőséget eltettem a tarsolyomba, de végül nem került sor a váltásra.
Napi 174km-t ingáztam, reggel és délután egy-egy forgalmi dugós szakasszal az autópályán. Eleinte azt hittem megőrülök, később megszoktam, de megszeretni nem tudtam. Napi 3-4 óra telt el az utazással. A költségtérítést illetően ha nincs céges autó, akkor nem fizetnek semmit, a benzin, autó, tömegközlekedés mindenkinek a saját költsége. A forgalom Sydney-ben elég zsúfolt, így gyorsan találtam magamnak kertekalja utakat, ahol az előbb említett időtartamra tudtam rövidíteni a napi utazási időt. Az autópályán érezhető volt az a fajta közlekedési kultúra, amit annyira szerettem: volt ritmus, nem kellett állandóan fékezgetni-gyorsítani, a kamionokon sem volt sebességhatároló, mindenki ment amennyivel lehetett, plusz 10 km/h, mert a rendőrség annyit tolerált.
Közben keresgéltem eleinte házat is, számos nyílt napra elmentem. Ami fontos lehet, hogy ha valaki megszokta itt Magyarországon azt, hogy a házában szöszmötöl, szerelget, felújítgat az kinn nyugodtan elfelejtheti ezt. Először is eleinte biztos, hogy béreled a házat. Akkor a tulajdonos beleegyezése nélkül semmit nem tehetsz. Ha saját házad van, akkor sem barkácsolgathatsz kedvedre. Villanyszerelés kizárva, ha kiderül akkor bünti lesz belőle. Barátom vett sütőt, fix bekötéssel. Mondtam neki rendben, hozza a szerszámokat, bekötöm. Azt nem lehetett, hívni kellett szerelőt, akinek volt engedélye, különben nincs garancia a termékre. Na ehhez nem nagyon tudtam volna hozzászokni, mert notórius szöszmötölő vagyok.
A benzinárak naponta változtak, hétvégén voltak a legmagasabbak, mert akkor ugye sokan autóba ülnek és mennek világgá. Ha jól emlékszem a kedd, vagy a csütörtök volt a mélypont, én akkor tankoltam. A rendszer korrekt volt, egyszer valami helyi munkaszüneti nap jó alkalom lett volna a kutaknak, hogy hétköznap is megemeljék az árakat, de a kormány közzétette, hogy meg ne próbálják, mert akkor bünti lesz. Az ausztrálok alapból nem sokat foglalkoznak a politikával, legyen olcsó a benzin meg maradjon stabil az ország, addig maradhat a kormány. Választani kötelező, aki nem megy el, azt megbüntetik. Az úthálózatok és a sebességhatárok tervezésénél szenzorokat helyeznek ki, figyelik a forgalmat és az alapján rakják ki a sebességhatároló táblákat, valamint terveznek további utakat, nem ész nélkül, íróasztal mögül eldöntve. Az útminőség nagyságrendekkel jobb, mint idehaza, mondjuk ezt nem nehéz túlszárnyalni.
Közben persze folytatódott a mentális pokoljárásom, a válás, feleségem elvesztése és az új kapcsolat teljesen kiforgatott valós önmagamból. Részletek nélkül, úgy döntöttem, hogy visszamegyek Magyarországra, mert akkor úgy éreztem nem tudnám elviselni hosszú távon a kialakult helyzetet. Így aztán 2013 áprilisában visszaérkeztem, immár az új kapcsolatba, amiből házasság lett, de nem igazán működött. Ezalatt sikerült újabb mélységekbe kerülnöm a lelki, majd már a fizikai állapotomat illetően is. Úgy éreztem felégettem minden hidat magam mögött és olyan utat választottam, ami sehová nem vezet, viszont nincs esélyem visszacsinálni. Viszont az Univerzum úgy döntött anno, hogy egy olyan társat ad mellém, aki mindezen őrültségeim ellenére valahogy látja és érzi azt, ami bennem dúl és messze fölöttem áll minden tekintetben. Így a megbocsátást illetően is. Nem részletezem, 2,5 évet eltöltve a második feleségemmel, ebből 1,5 évet házasságban úgy döntöttem, hogy 2015 elején véget vetek ennek, mert semmi keresnivalóm ebben a kapcsolatban. Hát visszaköltöztem első feleségemhez, első közös otthonunkba, amit 2012-ben otthagytam. Aztán ismét összeházasodtunk, így azon kevesek közé tartozom, akiknek három házasság van az életében, de csak két feleség.
Ez így leírva egyszerűnek hangzik, de rengeteg munka van mögötte, ami azóta is zajlik. Nagyon sokat beszéltünk arról mi történt, miért történt, jártam szakemberekhez, hogy kiderítsem mi volt a háttérben, még Csernus dokival is sikerült összefutnom. Ami röviden összefoglalható: anno gyáva voltam, hogy meg tudjam beszélni a helyzetet a feleségemmel és közös döntést hozzunk, mentem a saját, makacs fejem után és ez tragédiába torkollott. Úgy érzem az árat megfizettem, de valahol azt is érzem, hogy életem végéig dolgozni fogok azon, hogy megérdemeljem ezt a második esélyt. Időről időre rádöbbenek arra mit tettem azzal az emberrel, aki a legtöbbet tette értem eddigi életemben és hogy mennyi fájdalmat okoztam a körülöttem lévőknek. De azt is érzem, hogy ez a kapcsolat most már másképp működik és tanultam az eddigiekből. Amikor visszajöttem a környezetem nagy része is visszatért hozzám és elmondták amit én nem láttam akkor, hogy mennyi hülyeséget csináltam, amit nem tettek szóvá és mennyire szörnyű állapotban voltam testileg és lelkileg is. Azért nem részletezem ezeket, mert egyrészt tényleg könyv terjedelmű lenne, ha mindent el akarnék mondani, másrészt mindennek megvan a helye, ideje és a környezet, akivel megosztja az ember. Akik részesei voltak ennek, azok sok mindent tudnak, akik kérdeztek, kérdeznek, azoknak szoktam mesélni, de igyekszem tiszteletben tartani valamennyi érintett felet. A felelősség az enyém volt, én menekültem a Föld túloldaláig és senki nem zárt be sehová, hogy ott éljek akármilyen kapcsolatban, helyzetben.
Ausztrália? Köszöni szépen, jól van. A vízumom lejárt 2014-ben, meggyászoltam. Most itt vagyok, úgy érzem megtaláltam a helyem minden tekintetben. Ausztrália mindemellett jó tapasztalat volt: egyrészt legalább kipróbáltam, így nem kell úgy a tükörbe néznem, hogy meg sem próbáltam. Másrészt eléggé a komfortzónámon kívüli tapasztalat volt, így ha valaha az életünkben változtatásra lesz szükség tudom, hogy képes leszek rá és nem csak beszélni fogok róla, legyen az bármilyen változás. A mai napig azt vallom, hogy élhetőbb ország, mint Magyarország, de aki kimegy annak tisztában kell lennie azzal, hogy természetesen ott sincs kolbászból a kerítés. Hacsak nem egy cégek közt elrendezett munkahelyváltás, ahol ugyanabba a munkakörbe, fizetett szállással megy az ember az első időben át kell vészelni a megszokott életszínvonal drámai mértékű lezuhanását. Ha van kitartás akkor szépen fel lehet építeni egy életszínvonalat, ami aztán élhetőbb lehet, mint itt. Vagy ugyanolyan, de mégis más. Más kultúra, más környezet. Mivel Ausztrália gyakorlatilag a bevándorlókból él ott nem fogja az ember kívülállónak érezni magát. Viszont az itt maradottakkal szépen lassan elkopik a kapcsolat a 8-10 órás időeltolódás és a távolság miatt. Az is biztos, hogy ketten könnyebb, mint egyedül. Sokkal könnyebb, mind az anyagi jellegű, mind a mentális terhek megosztása miatt. A fizetéseket illetően sokszor hallom olyanoktól, aki már kiment, hogy hú de mennyit keres kint. Véleményem szerint ez sokszor egyfajta önigazolás, vagy a valós helyzet takargatása, mert arról nem nagyon beszél senki, hogy a költségek is többszörösei az itt megszokottnak, így semmi értelme abszolút mértékben átszámítani a kinti fizetéseket. És ha a normál utat járja végig az ember, akkor bizony számításba kell venni, hogy lehet „kenyéren és vízen” korszak is az elején.
Tavaly néhány hetet el kellett töltenem Dél-Karolinában, az USA-ban. Amikor első reggel elindultam a céghez megdöbbentett, hogy mennyire ugyanazt láttam az autóból, mint Ausztráliában, New-South Wales-ben. A telkek, a házak, a közlekedés, a stílus, kísértetiesen hasonló volt. Ilyenkor megfordul a fejemben, hogy mi lett volna, ha mégis kinn maradok, mi lett volna, ha első (és jelenlegi) feleségem jön utánam és elkezdünk felépíteni kinn valamit. Hogy érezte volna magát kinn? Végül ugyanígy visszajöttünk volna? Aztán oda jutok, hogy ezekre a kérdésekre nincs válasz, mert nem történtek meg és ebben a formában nem is fognak. Nem tudom, hogy visszamegyek-e még Ausztráliába, akár turistaként. Új-Zélandot még szeretném meglátogatni. Bankszámlám, nyugdíjpénztáram van kinn Ausztráliában, úgy gondolom érdemes felfrissíteni, karbantartani, a lustaságom késlelteti a szükséges ügyintézést. Nincs most semmi kényszer, úgy érzem sínen vagyok itt minden tekintetben.

Bízom benne, hogy valamennyire sikerült képet adni azoknak, akik foglalkoznak ausztrál kivándorlással, avgy csak egyszerűen kíváncsiak rá. Renegade kollégával egy ideig tartottam a kapcsolatot, ő családostul kiment Queensland-be, legutóbb azt hiszem Gold Coast-on kezdte rendbeszedni a megvásárolt házukat. Nekem van kinn ismerős a nyugati és a keleti aprton is, így valamennyire képben vagyok, ha szükséges.
A történet ebben a formában természetesen elég tömör, így ha valakinek van kérdése az nyugodtan tegye fel, azok alapján tudok még "elmélkedni" a témában. :-)
     Reply to this


desiderus (msg) 24999 Jan. 23, 2018, 10:49 a.m.   x
Lendvai és László atya Uraknak mélységes tisztelettel : miattatok érdemes idelátogatni, élvezet olvasni benneteket.

Tsanyinak ( fedőneve Csanyi) annyit mondanék, hogy az inuit hölgyek szagorgiáját otthon is reprodukálni lehet némi pálpusztai sajt bedörzsölésével az áhított testrészbe.
:-)))))))))))

ui : Utalatostól pedig elnézést... :-)))))))))
     Reply to this


kawa70 (msg) 24998 Jan. 23, 2018, 10 a.m.   reply to: 24994 x
Na baszki ez estére marad:))
     Reply to this


kawa70 (msg) 24997 Jan. 23, 2018, 9:59 a.m.   reply to: 24993 x
Ez engem is érdekelne. Anmo félbemaradt a történet.
Unokanagybátyám él kint 56 ota, mindig mondja menjek ki,de kurva messze van. Ha lett volna annyi bátorságom, ami sokaknak, lehet könnyebb lenne kint. Munka, lakhatás, segitség azonnal és hát látom rajtuk mivel mennyit és hogyan. Pedig csak egy egyszerü szobafestö volt az öreg világ életében, igaz a nagykövetségen legtöbbször.
     Reply to this


László_atya (msg) 24996 Jan. 23, 2018, 9:48 a.m.   reply to: 24992 x
Az előző történetemet elsősorban Utalatos kollegina kedvéért idéztem fel, nem azért, mert valami bazinagy tanulság lenne benne. Gondoltam, hogy mivel hölgyemény, biztosan szeretheti az ilyen, kicsit romantikusabb szálakat is.
     Reply to this


kawa550 (msg) 24995 Jan. 23, 2018, 9:46 a.m.   reply to: 24994 x
Báááázemg Tibi! :)))))))))))) Ez a második bővített kiadás? :D
     Reply to this


lendvai (msg) 24994 Jan. 23, 2018, 9:39 a.m.   x
Akkor itt van az én történetem rövid kivonata Ausztráliáról, az első rész:

Ausztrália. Mielőtt belekezdek azt azért szeretném előre bocsátani, hogy bár a magánéletem elég nagy szerepet játszott ebben a kalandban nem fogom itt szaftos, vagy kevésbé szaftos részletekkel szórakoztatni a nagyérdeműt.  Persze nem tudom kivonni belőle, de inkább a saját szerepemmel foglalkozom majd, a többi érintett megérdemel annyi tiszteletet, hogy nem pakolom ki a nem ide való részleteket a netre. De a kivándorlás azért időről időre előkerül akár itt, akár más fórumokon, így talán vannak olyanok, akiket érdekel a téma.
2005-2006 körül jártunk, amikor elkezdtem egyre rosszabbul érezni magam Magyarországon és körvonalazódott bennem az az elképzelés, miszerint erről az ország, az itt kialakult politikai és gazdasági kultúra tehet. Evidens volt, hogy másokhoz hasonlóan a határon kívül keressünk megoldást. Mivel olykor elég makacs és szélsőséges személyiség tudok lenni ezért ha már lúd, legyen kövér: Ausztrália elég messze van minden itthoni problémától, a világ egyik legerősebb gazdaságát tudhatja magáénak és sokak szerint igen jó hely.
Egyik általános iskolai osztálytársam 1991-ben ment ki, feleségül vett egy ottani lányt. Vele kezdtem el beszélgetni a dologról és azt tanácsolta, mielőtt belevágunk bármilyen komoly változtatásba nézzük meg, mint turista, az segíthet a végső döntésben.
A magánéletemet illetően annyi fontos, hogy feleségem akkor is jól érezte magát Magyarországon és a munkahelyén, így nem igazán tudott azonosulni az én nagyratörő terveimmel, de támogatott a maga módján, bár az biztos, hogy komoly problémát okoztam neki ezzel az elképzeléssel.
Első ausztrál látogatásunkra 2007-ben került sor. Sydney-ben landoltunk, közel egy hónapot szántunk a felderítő útra. A British Airways-el utaztunk, ami annyiban fontos, hogy az akkori csomagkezelési szabályzat lehetővé tette, hogy a kiutazók a normál poggyász mellett ingyenesen vihessenek magukkal sportfelszerelést is. Így szerintem mi voltunk abban az időszakban az egyetlen kiutazók, akik két komplett búvárfelszerelést vittek magukkal (palack nélkül) ahelyett, hogy kinn béreltek volna. Ez apró epizódnak tűnik, de a visszaút alkalmával volt jelentősége.
A kinnlétünk alatt béreltünk egy autót és a barátainktól indulva kb 3500 km-t utaztunk észak felé, elérve a Nagy Korallzátony déli csücskét. Nos, én a magam részéről beleszerettem az országba, illetve ha komolyabban meg akarom vizsgálni a dolgot akkor és ott úgy éreztem, hogy beleszerettem. Ez egy sajátos jelenség, őszintén szólva inkább csak a terveim megerősítése érdekében fogalmaztam, vagy éreztem így. Félreértés ne essék: Ausztráliát a mai napig élhetőbb országnak tartom, mint Európán belül bármelyiket, de egy kivándorlás mozgatórugója sok minden lehet és az én esetemben ez egy kicsit zavaros volt. Mint később kiderült.
A kinn töltött közel egy hónap alatt rengeteg élménnyel gazdagodtunk, amit epizódonként lehetne részletezni, de itt most nem tervezem. A lényeg, röviden összefoglalva: az emberek közvetlenek, kedvesek voltak, a közlekedési kultúra számomra nagyságrendekkel fejlettebb, mint idehaza, a szolgáltatások színvonala és az ügyfélkezelés példaértékű volt. Az ország teljesen más léptékű, a távolságok olykor hatalmasak, a sebességkorlát autópályán is 110 km/h, de ez a valóságban egyáltalán nem tűnt zavarónak. Nem egyszer találkoztunk olyan táblákkal, hogy tankoljunk, mert a következő benzinkút 300km körül lesz.
Hazatérésünk után természetesen elkezdtem szervezni a vízumot. Aki Ausztráliába készül az kösse fel a nadrágját ha nem járatos az adminisztratív bürokráciában, mert a vízumok skálája elég széles, a megszerzésük módja bár logikus, de sokszor elég összetett és bonyolult, valamint természetesen pénzbe kerül. Én természetesen a legmagasabb szintű, 457-es vízumot néztem ki magamnak, mint számba vehető egyetlen opció, mivel ez biztosítja a legnagyobb szabadságot és a legtöbb lehetőséget kinn.
A vízum pontrendszeren alapul, össze kell gyűjteni a megfelelő pontszámot és akkor van esély a megszerzésére, de persze akkor sem 100%. Első körben meg kellett néznem mit akarok kinn csinálni. Ha az hiányszakma, akkor érdemes nekivágni, ha nem, akkor esélyem nincs. Én villamosmérnökként végeztem, gyengeáramú szakirányon, de leginkább a műszaki menedzsment területen dolgoztam, fejlesztéssel soha nem foglalkoztam. Szerencsém volt, mind az erősáramú, mind a gyengeáramú villamosmérnök a hiányszakmák között szerepelt. Ez egy évente frissített lista és további izgalmakat tartogathat annak, aki ki szeretne vándorolni. Volt olyan ember, aki kinn kezdte el a permanens vízumát intézni a lista alapján és mire elvégezte a szükséges tanfolyamokat, képzéseket akkora levették a szakmáját a listáról és mehetett vissza Magyarországra.
Ahhoz, hogy a szakmámban dolgozhassak el kellett ismertetnem az itthoni diplomámat egy kinti szakmai szervezettel. Erre írni kellett egy pályázatot, amiben részletesen kifejtettem szakmai életutam három jelentős karrier epizódját, természetesen angolul. Ebben szerencsém volt, megkaptam a legmagasabb minősítést. Ez a papír volt a vízum egyik összetevője.
Emellett nyelvvizsgázni kellett, amiből a Rigó utcait nem ismerték el, a British Council nemzetközi papírja kellett. Az akkori kalkulációm alapján nekem a felsőfok volt szükséges. Elsőre nem sikerült, még egyszer neki kellett futnom. Miután ez a papír is megvolt elkezdődött a részletek kidolgozása, az ausztrál kormány honlapjának böngészése, az itteni ausztrál követséggel történő konzultáció, na és a neten fellelhető magyar származású bevándorlási ügynök honlapja (nevet nem írok, akit érdekel könnyen megtalálja), ami tele volt információkkal kivándoroltak beszámolóival, tanácsaival. Az egyöntetű vélemény az volt, hogy a vízum bonyolultsága miatt bevándorlási ügynök szakértő segítsége nélkül gyakorlatilag lehetetlen megszerezni. Bevándorlási ügynökkel nagyjából kétszer annyiba kerül. Én azt mondtam nem! Megcsinálom nélküle. Úgy is lett.
Maga az igénylőlap 37 oldalas volt akkor és rengeteg mellékletet kellett csatolni. Szakmaelismertetés. Nyelvvizsga. Orvosi igazolás, a listán szereplő dokik bármelyikétől. Ennek annyi haszna volt, hogy megtudhattam milyen egészséges vagyok: nincs TBC-m, HIV-negatív vagyok, a vércukrom tökéletes stb. Mivel a házastárs automatikusan megkapja a vízumot külön pályázat nélkül, csak a British Council nyelvvizsga papír kell hozzá az igénylőnek írnia kellett egy esszét a megismerkedésünkről, bizonyítandó ezzel, hogy nem csak egy érdekházasság van a háttérben, a vízum reményében. Ausztráliában kicsit másképp működnek a dolgok, ott elhiszik azt, amit mondasz, leírsz, nem kell mindenféle bizonyítékokkal előhozakodni. Az elv egyszerű: hazudhatsz, de ha kiderül nincs jogorvoslat, úgy picsán rúgnak, hogy vagy Magyarországig repülsz, vagy a sittre.
A szükséges papírok fordítása is érdekes eset: hiteles fordítás kell. Ez nálunk azt jelenti, hogy elmegyek az egyetlen magyar intézményhez, aki ilyen fordításokra jogosult. Ott mondanak egy akkora összeget, hogy kettéáll a füle a delikvensnek, ezt persze a bicskanyitogató sóhivatali stílusban, elfeledkezve arról, hogy többek között az én adómból is kapják a fizetésüket. Ezek után közjegyzővel kell hitelesíttetni a már angolul is rendelkezésre álló dokumentumokat, ami megint csak egy nevetségesen magas összeg egy pecsétes aláírásért. Én azt mondtam lófasz a seggetekbe, kerestem egy kinn élő magyar fordító hölgyet, akinek kipostáztam az összes fordítandó papírt. Került ez a postaköltséggel együtt is jóval kevesebbe, mintha az itteni sóhivatal fordította volna. A hitelesítést illetően az itthoni közjegyzőnek a kinti megfelelője a Justice of the Peace, aki ingyen aláírja a lefordított cuccot és máris hiteles. Természetesen a fordító hölgy és a férje is rendelkezett ezzel a minősítéssel, így minden zökkenőmentesen zajlott.
Miután beadtam a vízumkérelmet vártam. Követve az ausztrál kormány honlapját a helyzet akkor 2008-ban az volt, hogy előreláthatólag több, mint másfél évet vesz igénybe az elbírálás a nagyszámú igénylés miatt. Ha elutasítanak semmit nem kapsz vissza, semmit nem fizetnek vissza, kezdheted elölről a papírok gyűjtését. A nyelvvizsga és a szakmaelismertetés persze megmarad, ahogy én előrelátóan két példányban kértem a hiteles fordításokat is.
Minden vészjósló előrejelzés ellenére rekord gyorsasággal, 9 hónap után megkaptam a vízumot. Ezt 5 évre adják, állandó lakosi vízumnak is nevezik és a választójogot, valamint a teljes körű egészségügyi ellátásokat kivéve gyakorlatilag ugyanazon jogokkal rendelkezel, mint az ausztrál állampolgárok. Viszont egy éven belül be kell lépned az országba a vízummal, egyfajta „inicializáló” belépésként, különben elveszik. Így aztán 2010-ben, egy hónappal az egy éves határidő előtt ellátogattunk a nyugati partra is, Perth-ben landolva.
A nyugati partról annyit, hogy aki nem szereti a zsúfoltságot és van benne egy kis embergyűlölet is, annak ott a helye. A keleti parthoz képest, ami sokkal inkább hasonlít az általunk megszokott európai környezethez jóval elhagyatottabb. Jóval nagyobb a nehézipar aránya, tele van jellegzetes vörös homokkő borította területekkel. Akkor egészen Broome-ig utaztunk, ami már a trópusi terület északon. Hivatkoznék ismét a fent írtakra: a részletek külön írásokat érdemelnek, de hasonló élményekkel gazdagodtunk, mint a keleti parton.
Visszatérve Magyarországra egy közel két éves időszak következett, amiben előjött az a konfliktus, ami abból származott, hogy én makacsul ragaszkodtam az elképzelésemhez, feleségem viszont továbbra is jól érezte magát Magyarországon. Na ez az a magánéleti rész, amiről szerintem egy könyvet is lehetne írni, de megpróbálom röviden összefoglalni. Az alatt a két év alatt sajnos nem igazán alakult ki köztünk az a szintű kommunikáció, ami ennek a helyzetnek a kezeléséhez szükséges. Nem hibáztathatok érte senkit, úgy gondolom ez az én felelősségem volt nagyrészt. Sikerült mentálisan úgy széthullani, hogy kívülálló számára teljesen felfoghatatlan és őrült döntéseket hoztam. Azt viszont megtanultam, hogy nem igazán ítélhetők el azok az emberek, akik hasonló helyzetekben hasonló módon viselkednek, mert így utólag feldolgozva a történteket ilyenkor akkora katyvasz van az ember fejében, ami a racionalitás és a megfelelő érzelmek leghalványabb szikráját sem tartalmazzák.
Ez az én esetemben abban nyilvánult meg, hogy az akkori kolléganőmmel sikerült megtalálnunk egymást. Érdekes téma lehet ez is, van, akik azt mondják az ellentétek vonzzák egymást, pedig az a tapasztalat, hogy a hasonlók vonzzák egymást, még ha jelen vannak ellentétek is. Négy évig, míg kollégák voltunk mindvégig azt éreztem, hogy valami nagyon nem oké körülötte, amikor mentálisan széthullottam azonnal megtaláltuk egymást, nagyrészt az én kezdeményezésemre. Ennek az lett az eredménye, hogy közvetlenül az elindulásom előtt elindítottuk a válási procedúrát otthon.
A szakmai lehetőségeket illetően ismét úgy érezhettem, hogy a sors a tenyerén hordoz: amikor az akkori cégemnél felmondtam kiderült, hogy néhány hónapja nyitottak egy telephelyet Sydney-ben és még keresik az embereket. Annyi dolgom volt, hogy fel kellett vennem a kapcsolatot az amerikai anyacég menedzsmentjével és megpályázni egy ottani pozíciót.
2012 szeptemberében, mentálisan teljesen széthullva, egy küszöbön álló válással, egy új kapcsolattal és az ezekkel járó rémálom kategóriájú állapotban támolyogtam ki a reptérről Sydney-ben.

Folytatás következik...
     Reply to this


csanyi (msg) 24993 Jan. 23, 2018, 9:06 a.m.   reply to: 24985 x
Érdekes lenne ez is, anno szívesen olvastam amikor a kinti kezdetekről írtál oszt ennek vég szakadt és már csak azt láttam, hogy itthon vagy és agyaltam rajta, hogy vajon miért? Persze ez nyilván magánügy bár a hölgyhöz csatlakozva nekem is fúrja az oldalamat. :)
     Reply to this


csanyi (msg) 24992 Jan. 23, 2018, 9:03 a.m.   reply to: 24990 x
Pedig ez jobban érdekelne és gondolom tanulságosabb lenne mint az előző történeted, jó lenne tudni milyen máshol a világ és nem útikönyvből.
     Reply to this


Utalatos (msg) 24991 Jan. 23, 2018, 8:31 a.m.   reply to: 24990 x
Nagyon sajnálnám, ha így döntenél, mert már a trailer is sokat igérő.
     Reply to this


László_atya (msg) 24990 Jan. 23, 2018, 8:25 a.m.   reply to: 24987 x
Én most átadtam a terepet Lendvai kollégának, de nem hiszem, hogy tényleg érdekel, hogyan gebedtem meg a melóban, hogyan voltam állandóan fáradt és kialvatlan, hogyan éltem néhány alkalommal egyik napról a másikra, sokszor az éhezés határán úgy, hogy a legközelebbi ember, akitől kölcsönkérhettem volna, vagy segíthetett volna, a bolygó másik felén élt, hogyan kezelnek a rendőrök kvázi bűnözőként, csak mert motoron ülsz és csapatban motorozol (érdekes, mert ha egyedül vagy, akkor barátságosak), hogyan rámolják ki a szállásod, hogy azt a kevés holmidat is ellopják, hogyan szarják le a szövetségiek (ha nem vagy állampolgár, csak a szövetségiek járhatnak el, a helyiek nem) ezt a tényt csak azért, mert idegen vagy, hogyan fenyegetnek veréssel, börtönnel, csak mert hangot adsz emiatt a nemtetszésednek, s ez mind csak az előbbi 1 percben jutott eszembe. Ha gondolkodnék is rajta... Szóval nem hiszem, hogy ilyesmi érdekelne Téged. Élmény volt, de odaát sincs kolbászból.
     Reply to this


Utalatos (msg) 24989 Jan. 23, 2018, 8:04 a.m.   reply to: 24985 x
Nehogy eltérítsen kawa550 a szándékodtól!
Azt sem értem, ki volt aki minősítette a hazatérési döntésedet, mert csak a hülye sejtetés szerepel megint szegény makedon világhódítónkat belekeverve:-)
Gondolom van neki neve is, és ha hülyeséget beszélt, akkor arra nem az a jó válasz, hogy másokat is megfossz a beszámolódtól.
Nagy érdeklődéssel várom! És ne zanzásítsd, mert az apró részletek mindig olvasmányosabbak!:-)
A gyerekeknek biztos nem ezt fogom felolvasni, de az én oldalamat most is fúrja az az átkozott kiváncsiság.
Most dolgoznom kell, de benézek időnként.
     Reply to this


Utalatos (msg) 24988 Jan. 23, 2018, 7:43 a.m.   reply to: 24977 x
Kivéve engem. Mert engem az is nagyon érdekel. Minden történet érdekel, ami valós, hús-vér emberekhez kótödik.
A megcsinált, műanyagok nem érdekelnek, lásd celebek, idétlen sorozatok a TV-ben.
     Reply to this


Utalatos (msg) 24987 Jan. 23, 2018, 7:43 a.m.   reply to: 24977 x
Kivéve engem. Mert engem az is nagyon érdekel. Minden történet érdekel, ami valós, hús-vér emberekhez kótödik.
A megcsinált, műanyagok nem érdekelnek, lásd celebek, idétlen sorozatok a TV-ben.
     Reply to this


László_atya (msg) 24986 Jan. 22, 2018, 11:22 p.m.   reply to: 24985 x
Ausztrália az egyik beteljesületlen álmom Japán mellett (már így is marad, kivéve ha nyerek a lottón, de ahhoz ugye nem ártana lottóznom :D ), várom a történetet, de ki ne felejts olyan számodra esetleg kevésbé, ám számomra-számunkra fontos részleteket, hogy milyenek a csajok, milyenek a verdák és milyen ott motorozni. Meg hogy a valóságban mekkora egy road train, mert videón kib@szott nagynak tűnik... :D
     Reply to this


lendvai (msg) 24985 Jan. 22, 2018, 10:44 p.m.   reply to: 24983 x
Na Kawa bácsi az egyik, aki ismeri a történetet. Itt nem fogom részletesen leírni, de azért egy kivonatot el tudok mondani belőle, főleg az általam levont tanulságokkal. De előbb még kialszom magam. :-)
     Reply to this


kawa550 (msg) 24983 Jan. 22, 2018, 9:16 p.m.   reply to: 24981 x
Nedumájjá itten, a múltkor megmondta a világhódító Nagy Sándor hogy nem visszajöttél hanem kivetett magából kenguruland.:))))))))))))))
     Reply to this


László_atya (msg) 24982 Jan. 22, 2018, 8:41 p.m.   reply to: 24981 x
Én nagyon szívesen átadom a stafétát egy kicsit. Várom a történetet! :)
     Reply to this


lendvai (msg) 24981 Jan. 22, 2018, 8:11 p.m.   x
Jó kis történet és szépen van leírva, érdemes ilyen formában közzétenni őket. :-)
Írnivalóm nekem is akadna, pl hogyan indultam el két előzetes látogatás után 2012-ben Ausztráliába 457-es, saját erőből szerzett állandó lakosi vízummal, azzal a feltett szándékkal, hogy ott élem le a maradék életemet, majd két nő között sikerült úgy összekutyulni az életemet, hogy 7 hónap után visszajöttem. A vízum lejárt, a hölgyeket illetően döntöttem, most itt vagyok. :-) A teljes sztorit kevesen ismerik, de szép kis szappanoperát lehetne írni belőle. :-)
     Reply to this


csanyi (msg) 24980 Jan. 22, 2018, 4:29 p.m.   reply to: 24979 x
Az inuit lány is az én fantáziámat borzongatja, az a szagorgia letaglózó lehet.:)
     Reply to this


László_atya (msg) 24979 Jan. 22, 2018, 4:18 p.m.   reply to: 24978 x
Akkor elértettem a dolgot, cancel. :)
     Reply to this


csanyi (msg) 24978 Jan. 22, 2018, 4:01 p.m.   reply to: 24977 x
Dehogy gúnyolódok viccelsz? Inkább irigykedek és én is vágynék hasonló élményre mint ami Neked volt kint és még véletlenül sem akarom elvenni a kedved az írástól mert mint ahogy írtam tényleg szórakoztató volt elolvasni ezért kösz a fáradozást.
     Reply to this


László_atya (msg) 24977 Jan. 22, 2018, 3:21 p.m.   reply to: 24975 x
Ja, és hosszabb időt más országokban nem töltöttem el, túl sok helyen nem is jártam, talán 4-ben. Csak azért, mert a szerencse mellém állt és az Államokban lehettem legálisan 2 évet, még nem kell gúnyolódni. Nem volt könnyű két év, csak a sz@rt nem írom le. Az senkit sem érdekel.
     Reply to this


László_atya (msg) 24976 Jan. 22, 2018, 3:18 p.m.   reply to: 24975 x
Krimi azért nincs, mert nem történt velem semmilyen krimi, de még csak a HAMC-sek sem akartak soha lepuffantani, sem a Bandidos-os arcok megkéselni. Egy rohadt gyorshajtásom sem volt a két év alatt...

Vavyan Fable könyvet én is olvastam nagyon-nagyon régen, ha jól emlékszem a Pepita macska volt. Nekem is bejött a stílusa, de két különbség van. Amit én írok, nem fikció, és ahogy írok, az én vagyok, nem Fable. ;)
     Reply to this


csanyi (msg) 24975 Jan. 22, 2018, 3:08 p.m.   reply to: 24974 x
Más országban nem jártál? Mondjuk északon, szívesen olvasnám az inuit lányos történetet is. :) ......azért kösz a szórakoztató írásokat, vagy 20 éve olvastam Vavyan Fable könyveket, ha lenne egy kis krimi az írásodban tisztára olyan lenne. :)
     Reply to this


László_atya (msg) 24974 Jan. 22, 2018, 2:52 p.m.   x
After party röviden:

Suzy végig megkövetelte, hogy Zsuzsinak szólítsam.

Danny természetesen a nyílt nap estéjén a tudtom nélkül felhívta Dale-t, a klub elnökét, hogy elújságolja: becsajoztam.

Dale és a többiek a hálaadás utáni első klubnapon egy 50 db óvszercsomaggal ajándékoztak meg. További óvszereket húztak a motorom markolataira, kipufogóira, lábtartóira, fék- és kuplungkarokra. Kaptam még ajándékba egy karton (6 db) Budweiser-t, természetesen egyenként ezeket is óvszerekbe csomagolva.


:)))))

Eddig a történet.
     Reply to this


László_atya (msg) 24973 Jan. 22, 2018, 1:38 p.m.   x
5.
Szóval másnap délután 3-kor találkoztunk Suzy-val a parkban. A gyomrom görcsben volt, mert következő nap indultunk vissza Sunnyvale-ba, hisz hétfőn megint gálya. A gondolat miatt görcsöltem, hogy soha többé nem látom Suzy-t. Nem hiszek az első látásra szerelemben, de ez nagyon-nagyon közel volt ahhoz. Túl közel. Amikor odaértem a parkhoz, Suzy már ott volt és a parkolóhoz legközelebbi padon üldögélt. Ahogy kiszálltam az autóból, vidáman integetett, nekem nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne rohanjak oda és valami rossz színpadi mű koreográfiája mentén fel ne kapjam és ne pörgessem meg. Ne kérdezzétek, hogy miért fogtam vissza magam, miért nem tettem azt, amit az érzéseim diktáltak. Másként gondolkodtam akkor még, de már nem sokáig...

Szóval üdvözlés, majd belém karolt és elkezdtünk sétálgatni. Suzy nem volt buta lány, megérezte, hogy valami nem oké és a kezdeti vidámsága alábbhagyott. Kivételesen nem csacsogott és árasztott el a kérdéseivel, hanem hallgatagon ballagott mellettem. A "szokásosnál" jobban szorította a karom, én pedig nem tudtam tovább kerülni a témát, úgyhogy remegő gyomorral és összeszorult torokkal belekezdtem:

- Holnap elmegyek...
- Vissza Európába?
- Nem, Sunnyvale-be. Hétfőn már meló van.
- És?

Itt lefagytam. Hogyhogy ÉS? Milyen válasz az, hogy ÉS? Folytattam:

- És durván egy év múlva igen, vissza Európába. Addig meg 300 mérföldre innen. És nem valószínű, hogy valaha is visszajövök az Államokba.

Itt Suzy megállt és szembe fordult velem. Csalódott volt és sejtettem, itt a vége.

Elmondtam neki, hogy szarul érzem magam amiatt, hogy előző nap sem a kajáldában, sem a parkban nem mondtam el neki erről semmit. Becsaptam, csak hogy megint láthassam. Kihasználtam, önző bunkó vagyok. Nem szólt erre semmit. Álltunk egymással szemben. Én őt néztem, ő pedig hol engem, hol pedig valahová mögém. Aztán lehajtotta a fejét, megint belém karolt és ismét sétálni kezdtünk. Én a torkomban lévő gombóctól nem tudtam nagyon megszólalni. Mindössze 2 napja ismertem Suzy-t és mégis, mintha egy sokéves tartalmas kapcsolat haláltusájában lennék férfi főszereplő úgy, hogy engem rúgtak ki. Tényleg, én akkor sem voltam, és most sem vagyok lekvár, de ott és akkor a bőgés határán voltam.

Suzy megint megállt és szembe fordult velem és csak ennyit mondott:

- Neked egy év boldogság nem ér meg 300 mérföldet? Nekem igen... Neked?

Hülye vagyok-e? Naná. Elkezdtem a dumát, hogy dehát meló, meg klub, meg távolság, meg ő is meló, meg idő, meg távolság, meg mikor, meg hogyan...

Csendben hallgatta a szar dumámat, majd szokásával szöges ellentétben a szavamba vágott:

- A kérdésre felelj! Csak a kérdésre! Hagyd meg Európának a mellébeszélést, a rohadt kérdésre felelj már!

Bekussoltam és azt hiszem, akkor ott, abban a pillanatban megtörtént, hogy egy 2 napja megismert texasi lány a kissé öntelt ficsúrból férfivá változtatott, mert talán életemben először ki mertem, ki akartam, és ki is tudtam mondani ill. mutatni az érzéseimet, mindenféle számítás, esélylatolgatás, vagy további akármilyen rejtett szándék nélkül, mert így feleltem:

- Veled bármennyit megér.

Nos, nem szeretnék átmenni nyálba, hogy innentől kezdve hetedik mennyország, mert azért ez nem teljesen igaz. Egy kvázi távkapcsolat sosem problémamentes, rohadt nehéz volt megoldani, hogy találkozhassunk. Volt, hogy szarrá fagytam a motoron, mert megbeszéltük, hogy félúton találkozunk, hogy aztán még aznap induljak vissza. Volt úgy, hogy valamelyik katonai gépre felkéredzkedett, ami egy közeli reptérre jött, és nálam volt Sunnyvale-ben egy hétvégét. Vagy épp én éltem kenyéren és vizen hetekig, hogy összespóroljam a belföldi járat árát Dallas és San Angelo között, mert az csak 1 óra utazás volt, nem 5 óra, mint pl. motorral.

Szóval nem volt könnyű a helyzet, de mindent összevetve mindkettőnknek igaza lett: Megérte.
     Reply to this


László_atya (msg) 24972 Jan. 22, 2018, 12:35 p.m.   x
4.
Nabasszus... Basszus basszus basszus basszus basszus!!!!! Most akkor hogyan? Hova? Mivel? Hülye vagy b@zmeg! Mint amikor a forró láva beleömlik a Jeges-tengerbe, úgy éreztem magam.

12-kor a megbeszéltek szerint vártam Danny-éket, kimentünk a parkolóba, kipakoltuk a piknik felszerelést és nekiálltunk ebédelni. Mondjuk nekem nem sok falat ment le a torkomon, járt az agyam rendesen.

Ebéd után félrehívtam Danny-t és afelől érdeklődtem, hogy mennyire ismerős a környéken. - Itt nőttem fel, miért? - jött a válasz. Kénytelen voltam elmondani. Danny onnantól vigyorgott, mint a tejbetök. Megengedte, hogy a Bronco-t használjam, mert közösségi közlekedés, mint olyan, nemigen van. Mondjuk kárt nem tudtam volna tenni az autóban, legfeljebb ha az Abramssal keresztülmegyek rajta... :D Sütizőt viszont nem tudott mondani, úgyhogy vagy szerencsém lesz, vagy B terv. Kértem még egy térképet, mert ugye tök ismeretlen helyen voltam. Annyi előny van az Államokban, ha tájékozódásról van szó, hogy a főbb utaknál jelzik, hogy merrefelé visz: Nyugat, vagy kelet felé, stb. Így ha pl. eltévedsz, de azt tudod, hogy nyugat felé akarsz menni, biztosan nem indulsz el az ellenkező irányba.

A megbeszélt időpontban ott voltam a bázis parkolójában, wannabe macsó módjára felültem a Bronco gallytörő vasára (amivel szerintem épületeket is porig lehetett volna rombolni) és így vártam Suzy-t. Pár perccel később jött is. Világoskék farmer, világossárga félhosszú kabát, kötött sapi. Mosoly. Szemek. Üdvözlés. Mire elvettem volna a hátizsákját, hogy betegyem a kocsiba, már be is dobta a hátsó ülésre és bepattant az autóba. Szintén beszálltam. - Nos, hol sütizünk? - jött a kérdés.
- Hátőőőő... nézd, két napja vagyok itt, nem ismerek semmilyen jó helyet. - feleltem.
- Akkor irány Roxie kajáldája - jött a parancs.

A Roxie's Diner a Rio Vista nevű park mellett volt nem sokkal, kellemes kis beülős hely, semmi sallang, viszont megfelelően kuckós. Süti gyanánt úgy 25 féle fánkot lehetett kapni és igen, a klisé működött: míg ott voltunk szerintem a fél kerületi rendőrőrs megfordult ott, és tízesével vitték a fánkokat. :D

Fánkozás után kicsit még sétáltunk a parkban, sok mindenről beszélgettünk, Suzy szerencsére hallott már Európáról és elég sok mindent tudott, nem kellett lefáradnom, hogy ezeket elmondjam. Ő is és én is kínosan kerültünk témákat, amik pedig elkerülhetetlenek voltak. Mivel addigra későre járt, Suzy-t visszavittem a bázishoz, ahol az autója parkolt és megbeszéltük, hogy másnap megint találkozunk a parkban. Mivel szabadnapos, több időnk lehet. Búcsúzóul kaptam egy nevető szempárt és egy halvány puszit az arcomra.

Aznap éjjel egy hunyást sem aludtam...

Folyt köv az uccsó résszel
     Reply to this


Utalatos (msg) 24971 Jan. 22, 2018, 12:01 p.m.   reply to: 24970 x
Kikészítesz ezzel az adagolással:-)
Ne csigázz, mert a gyerekeken állok bosszút! Ebédeltetés jön.:-)
Mondjuk az a Larisszás mondatot kihagyhattad volna, nem túl úrinős, bántja a szelid izlésemet!:-)
De a többi jöhet! Nem 3 nap múlva!
     Reply to this


László_atya (msg) 24970 Jan. 22, 2018, 11:37 a.m.   x
3.
Azt hiszem, hogy Danny családja megérdemli, hogy név szerint is megemlítsem őket. Tehát Joseph bácsi és Dolores néni voltak a nagyszülők. Danny nővére Jennifer, a férje Steve, a két gyerek pedig Steve Jr. és Dominic.

Tehát másnap reggel fél 7-kor ébresztő, gyors reggeli és irány a légibázis. Ahhoz képest, hogy viszonylag korán odaértünk, már elég sokan voltak a bázison, a lufi, hot dog, burger, popcorn és üdítőárusok betegre keresték magukat. Megbeszéltük, hogy mindenki megy, amerre akar, 12-kor találkozunk a bejáratnál. Összevissza mászkáltam, megcsodáltam a gépeket, meg a kiállított haditechnikai dolgokat, bemásztam az Abrams tankba (kimászni már nem volt olyan egyszerű), szóval mint egy gyerek... :) Később bementem egy irdatlan méretű hangárba és nézelődtem. Az egyik gépnél nem vettem észre a "do not cross" matricákat a padlón, mire egy női hang megszólított: - Elnézést, de jöjjön a vonalon kívülre!
Megfordultam és, hát... kész, vége volt a világnak, ott, akkor. A lány nem volt rendkívüli szépség, sem topmodell testalkatú, nálam másfél fejjel alacsonyabb. Katonai gyakorló volt rajta, rangjelzéses vállappal, de majd ha öregkori demencia miatt a szekrénybe hugyozok, akkor sem fogom elfelejteni a szemeit. Drága testvéreim, ott akkor, abban a pillanatban feladtam minden hitemet az evolúciós elmélettel kapcsolatban, mert ilyen gyönyörűségesen fekete szemeket az evolúció nem szintetizálhat ki, ilyet csakis Isten teremthet és csakis valami nagyon-nagyon vidám napján. Kiléptem a vonal elé és valami bocsánat-szerűséget hebegtem. Segíthetek? Kérdezte a lány, de én annyira zavarban voltam, hogy az a kevés angol tudásom is cserben hagyott. Azt akartam mondani, hogy "Csak a helikoptert akartam megnézni", ehelyett kinyögtem, hogy "Egy helikoptert szeretnék". Pffff... A lány arca diszkréten mosolygott, de a szemei vihogtak, hahotáztak. - Hát, az nem lesz olcsó... - mondta. Én valószínűleg hülyén vigyorogtam, vagy nem tudom mit csináltam, mert afféle mentőövként megkérdezte, hogy bemutassa-e a gépet. Nanáhogy! Hogy kicsit visszatereljem magam valami normális kerékvágásba, gyorsan bemutatkoztam, de amint kezet fogtunk, megint a szemébe néztem és megint kész voltam. - Én Suzy vagyok - mondta, mire én csak annyit motyogtam, hogy Zsuzsi... Erre furán nézett, mire szabadkoztam, hogy semmisemmi, lássuk azt a gépet. - Nem idevalósi ugye? - kérdezte. Hát nem... Elmondta, hogy repülőmérnökként dolgozik a bázison és a tűzvezető rendszerek specialistája. 10 percben elmondta, amit egy Apacs harci helikopterről tudni kell. Mikor végzett, elköszöntünk és mentem tovább, más gépeket is megnézni, de onnantól le sem szartam a többi gépet, meg az egész nyílt napot. Talán fél óra után visszasomfordáltam az Apacshoz, illetve annak közelébe. A mellette álló Huey orr-ablakán keresztül sasoltam, hogy ott van-e a lány. Ott volt, épp szórólapokat osztogatott. Beálltam én is a sorba, majd amikor sorra kerültem, megint nem tudtam kiszabadulni a szemei szorításából. - Ó, ismerős valahonnan - mondta mosolyogva. Ja - feleltem - én akarok helikoptert venni.

A poén nagyjából állt, jót nevetett, na mondom, akkor fokozom. - Nincs esetleg valami prospektus, árakkal? Mert ha lenne, örülnék, ha mondjuk egy süti mellett estefelé ajánlana valami alkalmi vételt.

Itt lefagyott a mosoly az arcáról. Na mondom, ez el lett baltázva, ennyi. Kész. Barom vagyok.

- Sajnos prospektus nincs, ezek a gépek nem eladók... - felelte teljesen hivatalos hangnemre váltva. Leforrázva már épp valami sorry-t akartam makogni, vagy talán makogtam is és ellépni készültem, mikor még hozzátette: - ...de a sütit szeretem. 8-kor végzek, 2-es kapu, parkoló. És most bocs, de dolgoznom kell.

Folyt köv.
     Reply to this


László_atya (msg) 24969 Jan. 22, 2018, 10:19 a.m.   x
2.
Szóval, elindultunk San Angelo-ba, a fedélzeten Danny, a barátnője, Larissa, és én. San Angelo európai léptékkel mérve nincs túl közel Sunnyvale-hez, kb. 5-6 órányit kell autózni, és igazából mindegy, hogy milyen gyors autód van, mert ha gyorsabban mész, mint szabad lenne, pillanatok alatt kiszed a forgalomból a highway patrol ( utóbbi olyan kb, mint az itteni autópálya rendőrség). Az pedig drága mulatság lesz, ha ugyan be nem visznek. Kb. félúton mondtam Danny-nek, hogy valahol álljunk már meg egy áruháznál, vennék valami kis apróságokat a vendéglátóknak, mégsem mehetek oda tök üres kézzel. Larissa nagyon egyetértett, úgy fogalmazott, hogy annyit ült már, hogy a sz@r is beleszáradt. Szókimondó csaj volt, na. :D Úgyhogy Eastland-nél letértünk és megálltunk a helyí Walmart áruháznál. Vettem Danny nővérének és a férjének egy krómacél gyümölcsöstálat, a gyerekeknek két csomag másfél kilós csokimixet, csomagonként egy bónusz rohamosztagos figura járt, a nagyszülőknek pedig egy lézerképet, amin egy ranger épp célba vesz valakit a winchesterével, miközben a lova a háttérben iszik valami patakból. Keményen giccs volt, de Danny szerint a nagyszülők imádják az ilyesmit. A rövid pihenő után folytattuk utunkat és késő délután egyszer csak feltűnt egy irdatlan nagy tábla, rajta a következő szöveggel: "Welcome to San Angelo, home of the GoodFellow (kb: jófiú) Air Force base." Amint ezt elolvastam, b@szott nagy robajjal elhúzott felettünk egy vadászgép, ránézésre F16-os volt, aztán még egy és még egy. Na b@zmeg mondom, ennyit a "csendes környék"-ről... Danny meg röhögött és nyugtatgatott: ne parázzak, nyugi lesz. És valóban, a farm a város átellenes oldalán, a Fisher tó nyugati partjához közel (Nem, nem tudom, ki volt az O. C. Fisher nevű tag, hogy tavat neveztek el róla... :) ) állt, messze a bázistól és a légifolyosók sem erre vezettek. Ha néha arra tévedt egy kósza Huey, vagy más repülő, Danny nagyapja már a puskáját geresgélte... :DDD

A megérkezés kicsit giccsesre sikerült és nagyon fárasztó volt, főleg a 6 órás (+1 a vásárlás) út után. Danny sorban bemutatott mindenkit, aztán engem is mindenkinek, átadtam a szajrét, majd meg kellett tekintenem Joseph bácsi (Danny nagyapja) korsógyűjteményét, aztán végre mehettem a szobámba zuhanyozni, meg kicsit pihenni. Este 7-kor Hálaadásnapi vacsora (szigorú menü van ilyenkor) és mesedélután, mert szerintem addig, míg velem nem találkoztak, el sem hitték, hogy Európa egyáltalán létezik. Miután kifogytak a kérdésekből, jelezték, hogy másnap korán kelés van (nesze neked pihenés!!!), mert Hálaadás alkalmából nyílt nap lesz a légibázison, megyünk oda csapatostól. Mivel a Hálaadás nap tulajdonképp a karácsonyi készülődés kezdetét is jelenti, a hangulat egészen meghitt volt. Most először a kint tartózkodásom alatt teljesen kívülállónak éreztem magam. Mi a f@szt keresek én itt, tök idegenként egy család bensőséges estéjében? Mi a f@szért kellett idejönnöm egyáltalán, ahelyett, hogy Sunnyvale-ben döglenék és mérhetetlen mennyiségű sört pusztítanék el? A szüleimre gondoltam idehaza és szintén most először borzasztó honvágyam volt. Jeleztem is, hogy én akkor elteszem magam holnapra, még elszívtam egy cigit és lefeküdtem. Szar kedvem volt.

Folyt köv.
     Reply to this


László_atya (msg) 24968 Jan. 22, 2018, 9:17 a.m.   reply to: 24963 x
Nana... Bizonyos kor felett egy férfitól sem illik az életkora felől érdeklődni. ;)

Így annyit vagyok hajlandó elárulni, hogy a jenki kalandom idején 25 éves voltam. Akkor is, mint ahogy most is, logisztikával foglalkoztam. Az államokba "csereüdültetés" útján kerültem az akkori munkaadóm jóvoltából. Eredetileg fél év volt a terv, de mivel a csereember is jól érezte magát itt, és én is ott, kitoltuk a maximálisan engedélyezett időtartamra, azaz 1+1 évre.
     Reply to this


Winchi (msg) 24967 Jan. 22, 2018, 6:52 a.m.   reply to: 24962 x
????...na..
     Reply to this


lendvai (msg) 24966 Jan. 21, 2018, 9:55 a.m.   reply to: 24965 x
Szerintem bocsássuk szavazásra, felőlem nyugodtan jöhetnek a piroslámpás részletek is. :-)
     Reply to this


Utalatos (msg) 24965 Jan. 21, 2018, 8:33 a.m.   reply to: 24964 x
Én is remélem, így pedig már lassan elfelejtem a történet elejét:-)
Lehet, hogy csak én ijesztettem el, mert a story mégis egy piroslámpás házban folytatódott volna és most át kell írnia:-)
Most gondolom misézik, nem lenne ildomos sürgetni.
László_atya, minden ok?
Látod, nem csak engem érdekelnek a történeteid. Vagy az arab fiú nem emiatt hiányol?:-)
Bedouin, felétek tényleg olyan hó van, mint amit az időképen látok?
     Reply to this


Bedouin (msg) 24964 Jan. 20, 2018, 10:06 p.m.   x
Már 20.-a van remélem nem esett baja :)
I worry about you!
     Reply to this


Utalatos (msg) 24963 Jan. 19, 2018, 6:14 p.m.   reply to: 24962 x
Izgatottan várom a folytatást, bár elöször megijedtem, hogy most valami piroslámpás történetet kell végigolvasnom, ami azért nem olyan érdekfeszítő számomra, de most kezd jól alakulni a történet.
Arra még emlékszem, hogy hol voltál kint, de jó lenne tudni, hogy ez mikor volt pontosan es akkor Te hány éves voltál!?
Az is érdekelne, hogyan jutottál ki és mit dolgoztál ott?!
     Reply to this


László_atya (msg) 24962 Jan. 19, 2018, 3:59 p.m.   x
1: Na, akkor Utalatos kollegina kedvéért, s mivel tudjuk, hogy ő a szebbik nem jeles képviselője (meg mert ezt kérte), kevesebb motoros téma és több egyéb.


Szóval felmerülhet a kérdés, hogy az Államokban töltött időm alatt mit csináltam még, amikor épp nem a klubbal lógtam, vagy nem a belemet dolgoztam ki. Például, hogy csajoztam-e. :D Jelentem igen, de meglepő lett volna, ha nem hozom a formám és valami csak úgy, hétköznapian megtörténik.

Tudni kell, hogy az átlagnál kissé rosszabbul viselem a magányt, értsük ezt most a partnerkapcsolatra. Direkt nem írom, hogy nőhiányom volt, mert az kissé szexista, és feltételezi, hogy kizárólag a testi örömök hiányoztak. Persze, az is, de nem csak az. Viszont ott volt a tény, hogy a mandátumom odaát fix időre szólt, az meg sem fordult a fejemben hogy "benősülök" és kint maradok. Ennek fényében feltételeztem, hogy még a jenkiknél sincs olyan hülye egy nő, hogy belekeveredjen valami szerelmi szálba úgy, hogy a pasi 100% hogy meg fog pattanni, méghozzá a világ másik felére. De mekkorát tévedtem... :)

A klubban gyakran b@sztattak, hogy ha már nem csajozok, legalább menjek el egy OLYAN helyre, mert ez így nem mehet. Már ott tartottunk, hogy össze akarták dobni a lóvét, mikor tisztáztam, hogy bár nem tudok nagyvonalú életet élni, azért egy OLYAN lányt meg tudnék fizetni olykor-olykor, csak épp gusztusom nincs hozzá. Ki is lettem röhögve, de aztán kiderült - néhány sör elfogyasztása után -, hogy csak a pofájuk nagy, egyikőjük sem vette még soha igénybe prosti szolgáltatásait. Ezután azzal idegesítettek, hogy sportolok, vagyis viszonylag esztétikus a testalkatom, az ördögnél egy fokkal jóképűbb is vagyok, nem okozna gondot csak simán becsajozni. Itt elmondtam, amit már fent is említettem. Ezzel aztán a téma le is lett zárva, megértették. Én igyekeztem elterelni a gondolataimat a dologról nem kerestem kifejezetten nők társaságát. Kibírom, gondoltam, és ki is bírtam volna, ha...

Mondjuk sok lehetőségem nem is volt. A melóhelyen melózni kellett, nem csajozni. Az edzőteremben az edzéssel foglalkoztam, nem a csajok becserkészésével, mondjuk nagyon nem is lett volna kit. Arrafelé redneckföldön gyúrós edzőterembe nem nagyon jár nő, cserébe a férfiak nem járnak spinningre. :D Amikor nem melóztam, nem edzettem és nem a klubban lógtam, akkor pedig aludtam, mint akit agyonvertek.

Itt megállnék. A redneck-et nem is használom többet, mert ez egy durván sértő jelző, amit a nyugati parti, magukat liberálisnak, modernnek, meg mindennek mondó emberek a vidéki államok lakóit illetik. Kb, mintha itthon a vidékieket en bloc büdös parasztnak, suttyónak, vagy buta bunkónak neveznénk.

De vissza az eredeti vonalra. :)

Danny, akivel mindig ugyanazzal a busszal mentünk melóba (és ő hozott össze a klubbal), meg amúgy is jó viszonyban voltunk, kérdezte, hogy mit csinálok Hálaadáskor, amikor 3 nap szabit kapunk, vagyis a hétvégével együtt lesz 5 szabadnap. Mondtam, hogy szerintem végigalszom, de legalábbis pihenek, méghozzá a lehető legpasszívabban. Erre kijelentette, hogy csak az agyalágyultak töltik egyedül a Hálaadást, van-e kedvem elutazni vele és a barátnőjével San Angelo-ba. Ott van farmja a nővérének és családjának, ill. a szülei is ott laknak. Pihenni ott is fogok tudni, az emeleten van vendégszoba, csendes környék (khm, erre hamarosan visszatérünk). Nem nagyon fűlött hozzá a fogam, de végülis a hálaadást tök egyedül tölteni pláne nem volt kedvem, azért 5 napig nem tudok folyamatosan aludni. :) Így aztán eljött a nap, amikor Danny megállt a szállásom előtt a Broncoval, felszedtek és elindultunk San Angelo-ba.

Folyt. Köv.
     Reply to this


László_atya (msg) 24961 Jan. 11, 2018, 2:38 p.m.   reply to: 24956 x
Ja, Japánban az első szériás belpiacos MX5-ből (Miata) a megjelenéséhez képest fél év múlva gyakorlatilag nem láttál gyári állapotút, a japán boyracerek mindet átépítették drift, vagy streetracing verdának. :)
     Reply to this


László_atya (msg) 24960 Jan. 11, 2018, 11:14 a.m.   reply to: 24958 x
Én sajnos nem férek be egy MX5-be... Vagy ha esetleg a beszállás megy, akkor meg beszorulok... :D De abban egyetértek, hogy igaz élményautó annak, aki elfér benne. Mazda nagyon eltalálta, az utolsó csavarig.
     Reply to this


László_atya (msg) 24959 Jan. 11, 2018, 10:24 a.m.   reply to: 24951 x
Ja, igen, az egyben levehető (és ugye itt most nem a lenyitható keménytetőről beszélünk) tető az csak simán hardtop, de nincs túl sok értelme, mert míg a targát magaddal viheted akkor is, ha levetted, a hardtopot nem. Ha elkezd esni az eső, akkor megázás van (feltéve hogy nincs nálad utángyártott ponyvatető). :)

Szóval ha nyitott autó, akkor részemről vagy kabrió, vagy targa, de inkább az utóbbi.

Persze, történt még sok minden más is, míg az Államokban voltam, nem csak motorozásról szólt az élet. A kedvedért majd írok még valami szösszenetet az emlékeimből. Nem könnyű, mert úgy igazán összefüggő, vagy nagyon érdekes dolog azért nem túl sok történt, amit kellemesen olvasmányosan le lehetne írni, de majd megpróbálom azért.
     Reply to this


Felhokep
Hirdetések




Member count: 26680