...a fentiekkel kapcsolatban jelzem, hogy mostanság érdemes még is a vizsgáztatást lerendezni: 1. a kormányhivatali vizsgahelyeken igy is sokat kell várni, mire sorra kerül a gép, - de legalább hatósagi áron. 2.aki nem akar várni az a magán vizsgaztatóknál akár aznap is sorra kerülhet, persze a korm.hivatali árnál magasabb , de a "kivárók miatti pangás okán" mégis mérsékeltebb áron. Érdemes végiggondolni, ha a türelmi idő lejár, mennyien fogják megrohanni a vizsgahelyeket, és vajon a 60 napos terminus alatt sorra fogsz e kerülni, ill mennyiért?
Intézem, mert nekem aktuális a műszaki vizsga. A Kormányhivatal Vizsgahelyén semmi torlódást nem érzékelek, tulajdonképpen tartják a 30 napos ügyintézési határidőt: március elején jelentkeztem be és még erre a hónapra kaptam vizsgaidőpontot.
FRISSTÉS: 2021. szeptember 27-én az Országgyűlés ismét meghosszabbította a rendkívüli jogrendet és a veszélyhelyzeti rendeleteket, így azok most január 1-jéig tartanak majd. Ez a dátum ugyanakkor nincs kőbe vésve, a törvényben ugyanis rögzítették, hogy a kormány a veszélyhelyzetet korábban is megszüntetheti. A veszélyhelyzet meghosszabbításával egyébként nem lépnek életbe korlátozások, ezt fontos leszögezni.
A hivatalos megfogalmazás szerint „a veszélyhelyzet idején az okmányokra, továbbá az ügyintézésre vonatkozó hatályos szabályozás szerint a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányok – egyebek mellett a gépjármű műszaki érvényességi idejét tartalmazó forgalmi engedély – a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényes”.
FRISSTÉS: 2021. december 14-én az Országgyűlés ismét meghosszabbította a rendkívüli jogrendet és a veszélyhelyzeti rendeleteket, így azok jelen állás szerint 2022. június 1-jéig maradnak érvényben. Ez a dátum ugyanakkor nincs kőbe vésve, a törvényben ugyanis rögzítették, hogy a kormány a veszélyhelyzetet korábban is megszüntetheti.
A Kormány 813/2021. (XII. 28.) Korm. Rendelete szerint az 500/2020. (XI. 13.) Korm. rendelet hatályát veszti 2022. jan. 1.-jével.
A magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejárt, vagy 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt vagy lejáró hivatalos okmány, ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is, 2022. június 30-ig érvényes.
Tehát, abszolút határidő van: 2022. júni. 30. (nincs többé +60 nap) A műszaki vizsgát eddig az időpontig mindenkinek kezdeményezni kell.
Tagok száma: 22100
5 623 Eddigi túrák
14 222 466 km
34072 Eddigi túra-résztvevők
A Kormányhivatal Vizsgahelyén semmi torlódást nem érzékelek, tulajdonképpen tartják a 30 napos ügyintézési határidőt: március elején jelentkeztem be és még erre a hónapra kaptam vizsgaidőpontot.
A hivatalos megfogalmazás szerint „a veszélyhelyzet idején az okmányokra, továbbá az ügyintézésre vonatkozó hatályos szabályozás szerint a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányok – egyebek mellett a gépjármű műszaki érvényességi idejét tartalmazó forgalmi engedély – a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényes”.
A Kormány 813/2021. (XII. 28.) Korm. Rendelete szerint az 500/2020. (XI. 13.) Korm. rendelet hatályát veszti 2022. jan. 1.-jével.
A magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejárt, vagy 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt vagy lejáró hivatalos okmány, ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is, 2022. június 30-ig érvényes.
Tehát, abszolút határidő van: 2022. júni. 30. (nincs többé +60 nap)
A műszaki vizsgát eddig az időpontig mindenkinek kezdeményezni kell.