28
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26

Kérlek jelentkezz be

Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Elmélkedések
Következő oldal

tsanyi 6398 2011. június 21. 10:27  
Ilyen a tisztességes üzlet: http://index.hu/kulfold/2011/06/21/tizmillio_euros_vesztegetessel_vadoljak_hernadi_zsoltot_horvatorszagban/

ezt ugyan most magyar cég alkalmazta egy másik állammal szemben, de ezt a módszert alkalmazzák velünk szemben a nyugati cégek is állami segítséggel......
    

Olívia 6397 2011. június 21. 10:14   Válasz erre: 6382
Tegnap esti mûsorban erõsen kihangsúlyozták, egy X évvel ezelõtti "hõstettét", amikor egy balesetnél megállva kihúzta az autóban rekedteket. EZ GUSZTUSTALAN! Próbálnak hatni az érzelmekre, miközben a puszta tényekkel kellene foglalkozni, matt részegen, benarkózva vezetett, balesetet okozott, amit otthagyott!! Senkit nem érdekel, hogy azóta, hol és miért kampányol, hogy milyen darabokban kell majd új szereposztást tervezni, hogy el kell költözniük a fóti luxus lakóparkbó, stb....Engem legalább is hidegen hagy, visszaesõ, aki nagy ívben tett eddig is a közlekedési szabályokra!! Akkor kellett volna gondolni a családjára, és MÁSOKÉRA IS, AKIKET VESZÉLYEZTETETT!!

Uff!!!!:-))
    

tsanyi 6396 2011. június 21. 10:11   Válasz erre: 6395
Szerintem pedig nem.....épp most, hogy legyalázzák a a vállalkozásokat és tönkremegy minden nem állami cég ezért felértékelõdik még a keveset fizetõ, de biztos állás is......annak idején sem a nagy fizetés miatt hanem az általános szegénység miatt volt akkora érték egy biztos állás...
    

qqriq64 6395 2011. június 21. 10:01   Válasz erre: 6394
Errõl beszélek én is hogy ez már a múlté.
    

tsanyi 6394 2011. június 21. 09:58   Válasz erre: 6393
Errõl beszélek, minden közalkalmazotti állás a fix miatt hatalmas dolog volt....ugye: "havi 200 fixel az ember könnyen viccel"...:)
    

qqriq64 6393 2011. június 21. 09:46   Válasz erre: 6392
Lehet de a vh elõtt a vasutas is nagyon megbecsült állás volt mostmeg...
    

tsanyi 6392 2011. június 21. 09:40   Válasz erre: 6391
Sokan fogják választani....egy szegény országban ahol nincs meló és nyomor van(az egész világon) még egy rosszul fizetett állami állás is jobb mint nyomorogni( a vh elõtt milyen megbecsült állás volt rendõrnek lenni a biztos egzisztencia miatt) és ugye van egy csomó sztereotípia(könnyû korrupció, kevés meló, hatalomvágy stb.) ami azért vonzó annak akinek ilyen vágyai vannak és ezért egyre többen lesznek akik ezt választják.......
    

qqriq64 6391 2011. június 21. 09:34   Válasz erre: 6390
Persze aki már rendõr az az is marad de ki fogja ezután választani ezt a "vonzóvá" tett pályát?
Fizetés kevés, juttatások egyre kevesebbek és már a korai nyugdíjat is elvették. Amit meghagytak azért kevesen fogják vállalni hogy a sorfal mögött leköpdössék õket.

    

tsanyi 6390 2011. június 21. 09:20   Válasz erre: 6389
Fiatal rendõr ismerõs azt mondta, hogy akkor is rendõr marad ha nem lesz korai nyugdíj.......ez elég általános nézet és ezt tudják fent is ezért leszarják a bohócokat mondván úgysem csinálnak semmit és mindig megvédik a seggüket...
    

Gyík67 6389 2011. június 20. 22:21   Válasz erre: 6387
ÁÁÁ ne is kérdezd !
Egy kicsit erõtlen volt szerintem ... bár most sokan voltak/tunk ... (30 35 ezren kb.)
De ez máár egy lejátszott, eldöntött mecs egyenlõre ... aztán majd meglátjuk ...
Szeptember, október környékén nagyobb tüntetések is lesznek, vagy majd akkor amikor, bejelentik hogy a zsaruk után jönnek a bányászok , majd a vegyészek, utánna a ... meg a ... és így tovább ...
    

Gyík67 6388 2011. június 20. 22:15   Válasz erre: 6382
Egyetértek Qqri !

De sajnos van egy olyan érzésem, hogy felfüggesztik .... ja és nem úgy :) ...
    

desiderus 6387 2011. június 20. 22:14   Válasz erre: 6386
A bohócforradalommal mi lett ?
Nagy a csend...
    

Gyík67 6386 2011. június 20. 22:12   Válasz erre: 6385
Bezony ... Nem semmi ...
    

desiderus 6385 2011. június 20. 21:56  
Példát vehetnénk összetartásból....

http://www.a5.hu/cikkek/75/48074.shtml
    


tsanyi 6383 2011. június 20. 19:56   Válasz erre: 6382
Ezt én is csak hallgattam és a megszólaltatott hírességeket is akik kiálltak mellette és olyan idióta indokokkal, hogy hullásnak indult a hajam.......ott a helye ahová küldik.......ha én gyalulnék le részegen egy autót haza sem engedtek volna....
    

qqriq64 6382 2011. június 20. 19:54  
Csak elmélkedek.
Tele van vele a bulvár hogy a nemzet nagy színészei kiállnak stohl mellett hog ne kelljen börtönbe vonulnia.
Elõször is miért kell tiszteségben megõszült embereknek ilyen hozzájuk méltatlan szerepet elvállalni?
Ki az a stohl andrás és milyen jelentõs életmûvet alkotott hogy általam nagyrabecsült emberek kiállnak mellette?
Vajon miért kéne neki egyenlõbbnek leni az egyenlõknél?
Ahogy anyám szokta mondani mennyivl különb pics@ból esett ki mint mi?
Nem volt elég egy botrányos császár elõd ítélet azt most meg kell ismételni?
Nagyon remélem hogy úgy lecsukják hogy a mûanyag lakat is rárohad
    

Házi Sárkáy 6381 2011. június 20. 19:37   Válasz erre: 6376
a munkahelyem:)
    

tsanyi 6380 2011. június 20. 19:29   Válasz erre: 6378
de van....mindenhol.....az emberek nem változnak, egy kis elõnyért cserébe az anyjukat is eladják....
    

Bubó Doki 6379 2011. június 20. 19:23  
Autókölcsönzõt nyitok...Nagy, fekete, lefüggönyözött autók lesznek a kínálatban......Nemsokára sok fog kelleni.....
    

kawa70 6378 2011. június 20. 19:15   Válasz erre: 6377
Akkor mégiscsak visszajönnek az ötvenes évek? Itt csak nincs tán besugó..........
    

tsanyi 6377 2011. június 20. 19:13   Válasz erre: 6376
ne tudd meg....én is egyre gyávábban írok.....nincs az a nagy szabadság mint ahogy hirdetik.....
    

kawa70 6376 2011. június 20. 19:05  
mi tart vissza?
    

Házi Sárkáy 6375 2011. június 20. 19:04  
Írnék, de nem lehet::(((
    

Bubó Doki 6374 2011. június 20. 19:00  
Újabb nagyösszegû hitelt kap Magyarország.
Összesen 735 millió euró értékben négy új hitelt nyújt uniós alapokból támogatható kiemelt magyar-országi beruházások finanszírozására az Európai Beruházási Bank (EIB). A szerzõdéseket Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jelenlétében Luxembourgban írták alá, hétfõn.

Ejnye-ejnye.....szabadságharc, meg háború az eladósodás ellen......meg az államadósság csökkentése.....megy ez, gyerekek!
    

tsanyi 6373 2011. június 20. 18:59   Válasz erre: 6371
Ez nem munka lesz és nem azokat fogja érinteni akik most segílyesek hanem azokat akik amúgy rendesen dolgoznának csak nincs hol és elviszik rabszolgának éhbérét........az eddigi segílyes ezután is ki fogja magának harcolni a pénzt .........
    

Semi 6372 2011. június 20. 17:45  
Nem azt ígérte a Fidesz, hogy csökkentik a cégek terheit és ezzel teremtenek majd új munkahelyeket és csábítanak ide befektetõket?
Ez a cikk kicsit lehúzza kis hazánkat.
http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/06/20/nagyot_dragult_a_magyar_munkas/

    

qqriq64 6371 2011. június 20. 12:08   Válasz erre: 6366
Mondjuk azért nem kéne nagyon lázadnunk ellene mert pont ezen a fórumon néhányszor már kitárgyaltuk hogy a sok ingyenélõ meg is dolgozhatna a segíjért.
Akkor rajta.
    

tsanyi 6370 2011. június 20. 11:41  
Miféle tisztességes közélet hasonló böszmeségek?: http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20110620-szabad-utat-nyitna-az-offshoreugyleteknek-rogan-antal-javaslata.html



    

qqriq64 6369 2011. június 20. 10:44   Válasz erre: 6366
Megelõztél:))))))
    

qqriq64 6368 2011. június 20. 10:43   Válasz erre: 6364
MUSZ, Gulag, Málekíj robot, Kápók.
Már ha még valaki emlékezik eme fogalmakra.
Amúgy ezt hívják munkahelyteremtésnek?
Ki tiltják mindenhonnan a gépeket és emberi erõvel végeztetik ezután.
Az orbán piramist mikor kezdik?
    

tsanyi 6367 2011. június 20. 10:40   Válasz erre: 6365
Helyi pénzt?...és nem választottátok meg!?....:)))
    

tsanyi 6366 2011. június 20. 10:39   Válasz erre: 6364
Szerintem nem szakmunkára illetve szakmunka, de erõszakmunkára kellenek, kordában tartani a rabszolgákat........kancsuka, korbács, ösztöke lesz reggelente kiosztva.....:)
    

qqriq64 6365 2011. június 20. 10:39   Válasz erre: 6361
Aki 0,59-tõl nyilatkozik azt ismerem. Tanár. Egy idõben polgármester akart nálunk lenni és arról híresült el hogy helyi pénzt akart bevezetni. A családján kívül nem szavazot rá senki.
    

Olívia 6364 2011. június 20. 10:32   Válasz erre: 6363
Mindezt a volt rendõrökbõl munkafelügyelõvé váltak fogják, szervezni, irányítani.

Kérdezem én, csak mint laikus, mi köze van egy volt rendõrnek mondjuk az építõiparhoz vagy bármi szakmunkához?
Ja, hogy sokuknak volt szakmája, mielõtt beléptek a tesületbe? Esetleg a nyugdíjazásuk óta dolgoznak sm-ként akárhol? Most komolyan, ezzel lendül majd fel a gazdaság? Szánalmas és szomorú.:-((
    

tsanyi 6363 2011. június 20. 10:17  
: http://www.origo.hu/itthon/20110619-szazezreket-mozditana-meg-a-kormany-tervezett-kozmunkaprogramja.html

Lesz egy emberpiac? Akire rámutatok az jön betonozni hozzám vagy fordított esetben engem rángatnak ki a tömegbõl és visznek kubikolni?......
    

kawa70 6362 2011. június 19. 18:29  
Kíváncsi vagyok a válaszra:

Tisztelt Orbán Viktor Miniszterelnök Úr!

Nem szokásom nyílt levelekkel zaklatni Magyarország kormányfõit, most mégis szükségesnek tartom, hogy levelemmel megkeressem Önt, hiszen az Európai Unió soros magyar elnöksége a végéhez közeledik. Tekintettel arra, hogy ez a rövid idõ már nem ad alkalmat arra, hogy kivárjam, amíg a nemzeti konzultáció napirendre tûzi a magyarság megoldásra váró sorskérdéseit, engedje meg, hogy én öntsem szavakba a nemzetben gondolkodó magyarok nagy hányadának érzéseit.

A Fidesz szavazótáborában óriási, a nemzeti tábor szimpatizánsai körében már óvatosabb várakozás elõzte meg az Európai Unió soros magyar elnökségét. Az Ön szavazói nyilván azért várták ezt az idõszakot nagy lelkesedéssel, mert az éveken keresztül jól felépített marketingnek köszönhetõen elhitték, hogy a Fidesz egy kizárólagosan nemzeti párt. Egy nemzeti párttól pedig mi mást várhatna az ember, minthogy a kezébe került európai szintû "lobbierõ" segítségével jobbá tegye a világ és elsõsorban a kárpát-medencei magyarság helyzetét. Velük szemben a Jobbikosok visszafogottsága az eddigi, a magyarság ügye iránt tanúsított, finoman szólva sem egyértelmû fideszes politikának szólt. Hiszen hogyan is képviselhetné nemzetünket, és ezáltal hogyan is nevezheti magát nemzetinek egy olyan párt, melynek képviselõi olvasatlanul, Európában az elsõk között szavazták meg a súlyosan nemzetellenes Lisszaboni szerzõdést? Hogyan képviselhetné a kárpát-medencei magyarságot az a párt, amely feltéte l nélkül megszavazta Románia Európai Uniós csatlakozását, elárulva és cserben hagyva ezzel az egész székely-magyarságot?

Valljuk be tisztelt Miniszterelnök Úr, ezek nem túl biztató elõjelek azoknak, akik a magyar elnökségtõl elsõsorban a magyarság, és nem más nép érdekérvényesítõ képességének javulását várták. Mert mi jobbikosok, és személy szerint én, ezt vártam Öntõl.

Nagyon sajnálom, hogy ehelyett az elmúlt fél év másról sem szólt, mint a médiatörvényrõl, vagyis a Fideszrõl és a cigányok erõszakos középpontba állításáról. Sajnálom, hogy Ön ezeket a kérdéseket tekintette stratégiai fontosságúnak. Mindeközben Felvidéken a szlovák nyelvtörvény pénzbüntetéssel sújtja, ha valaki magyarul mer szólni saját szülõföldjén, miközben továbbra is érvényben vannak a magyarságot súlyosan diszkrimináló, és minden alapvetõ európai értékkel szemben álló Benes-dekrétumok. Kárpátalján nemzettestvéreink csupán ukrán titkosszolgálati megfélemlítések árnyékában igényelhetik magyar állampolgárságukat vissza. Erdélyben Székelyföld autonómiájának megadása helyett a román állam újabb támadást indít a magyarság beolvasztása érdekében, Szerbiában pedig továbbra is börtönben vannak a temerini fiúk, s egymást érik a magyarellenes atrocitások.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelettel megkérdezném: az eltelt hat hónapban mit tettek annak érdekében, hogy a világ elé tárják a kisantant államok, köztük a "szövetséges" szlovák és román állam által a magyar nemzet ellen elkövetett etnikai merényleteket? Mit tettek annak érdekében, hogy Európa ne a tenyerünkön hordozott cigányság vélt hátrányos helyzetét, hanem az emberi jogaiban durván és napi szinten megsértett magyarság jogfosztottságát visszhangozza?

Nem gyõzök csalódottságomnak hangot adni, hogy Ön a magyar elnökség legfontosabb feladatának nem a magyar nemzet hátrányos megkülönböztetésének kompromisszumok nélküli felszámolását, hanem az Európai Roma Stratégia kidolgozását tekintette, miközben nagyon jól tudjuk mind a ketten, hogy a magyarellenes törekvések egyik legalantasabb eszköze a cigányság uszítása és végnélküli pénzelése. Most, hogy Ön keresztülvitte a roma stratégia elfogadását, nem tett mást, mint ezt az eszközt az unió szintjére emelte, még több ablakon kidobott pénzhez juttatva Magyarország legnépesebb kisebbségét. Mindezt teszi akkor, amikor csonka honban egyre többen élnek létminimum alatt, mikor egyre több családot fenyeget a kilakoltatás veszélye, mikor a munkanélküliség és a megalázó fizetések és a munkanélküliség elõl egyre többen menekülnek Nyugat-Európába. Nem véletlenül, hiszen az Unióba való belépésünket megelõzõen beígért nyugat-európai színvonalat ma Magyarországon csak az élelmiszer és üzeman yag árak, valamint a közüzemi számlák képviselik, miközben az átlagbérek harmadik világbeli állapotokat tükröznek.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ezek az emberek nem érzik az Orbán Viktor által beígért gazdasági szabadságharcot, ehelyett azt látják, hogy Ön és képviselõtársai önként hódolnak be a hazánk gyarmatosítására irányuló európai törekvéseknek, s az Unióval való konfrontálódásunk elkerülésére hivatkozva egyesével mondanak nemet a magyar föld és vízkincs alkotmányos védelmére, eldobva Magyarország felemelkedésének és a magyarság megmaradásának kulcsát, s nem utolsósorban elõkészítve hazánk második Trianonját.

Tisztelt Orbán Viktor Miniszterelnök Úr! Már csak pár nap van az EU elnökségünkbõl. Ezt a rövid idõt tisztelettel kérem, töltse határozott cselekvéssel, szakadatlan munkával, hogy megalkuvást nem tûrõ küzdelemmel valamit még visszaadhasson nemzetünknek abból, amit az elmúlt hat hónapban nem sikerült. Tudom, ha a médiatörvény esetében tanúsított bátorság az egyenruhás bûnözés kapcsán véghezvitt BTK szigorítás gyorsaságával társul, akkor nem kérek lehetetlent.

Tisztelettel, az eddigieknél eredményesebb munkát kívánva:

Szegedi Csanád EP-képviselõ, a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke









Havonta félmillió virtuális szórólap!
Az Ön reklámhelye
Hívjon:
+36-70/223-8667
vagy írjon IDE:
admin@nemzetihirhalo.hu


























    

tsanyi 6361 2011. június 19. 17:38  
na vazz:)):
http://index.hu/video/2011/06/19/meleg_meltosag_menete/
    

tsanyi 6360 2011. június 19. 17:02  
Ezek a ratyik egyre durvábbak: http://index.hu/belfold/2011/06/19/osztrak_melegeket_tartoztattak_le_magyar_neonacik_vadjai_alapjan/

szegény nácikokat támadtak meg:))).......lesz itt még kötelezõ fartúrás....:)
    

kawa70 6359 2011. június 19. 08:47   Válasz erre: 6358
Az elmebetegség nagyon sok vallásra (?) igaz. Ide vezet, amikor az elvakult fanatizmus mérhetetlen butasággal párosul.....
    

tsanyi 6358 2011. június 18. 18:42  
Idióták:))): http://index.hu/bulvar/2011/06/18/ultraortodox_rabbik_megkovezesre_iteltek_egy_kutyat/

vazz, ez a vallás?....ezek elmebetegek:)
    

Audimania 6357 2011. június 18. 12:12   Válasz erre: 6356
álomfõ-álom-álam
    

Bubó Doki 6356 2011. június 18. 11:58  
Ja, az álamfõ álomásai.....
    

Audimania 6355 2011. június 18. 11:50  
A NYELVÕR:
http://www.origo.hu/itthon/20110618-schmitt-pal-az-anyanyelv-vedelme-elsodleges-feladat.html

Sírjunk vagy nevessünk????

Ezért mondják, hogy a politikus egy kaméleon, bár szerintem csak szenilis vagy szelektív memóriájú egyed!!!
    

Apus2 6354 2011. június 18. 11:03   Válasz erre: 6353
Tegnap este a TV híradóban volt a motoros doki nyilatkozott, hogy megfenyegették.
    

tsanyi 6353 2011. június 18. 09:10   Válasz erre: 6352
Ezt hol olvastad?
    

Semi 6352 2011. június 18. 09:09  
Melegfelvonulás?

Megfenyegették a dokikat, akik el akarják látni az esetleges sérülteket. Nem sámli.
    

tsanyi 6351 2011. június 18. 09:01   Válasz erre: 6349
Ja, ez már két éve kering, de sajnos igaz........nyilván meg kell szüntetni, de mindenképp melóhelyet kell adni(nem a most tervezett közmunkát mert az vicc) annak aki már nem kap semmit különben csak az utca marad..
    

tsanyi 6350 2011. június 18. 09:00   Válasz erre: 6344
Amikor a népet birkázzák én is ezt mondom, miért lenne a nép a hibás, mondja meg a tutit az aki tudja és majd úgy csináljuk. Ugye most is ott volt a bohócforradalom és nem lett belõle semmi, persze mert mit kéne csinálni? Jóérzésû ember nem fog magától kimenni az utcára és lámpavasazni csak akkor ha már minden mindegy.....persze haladunk afelé rendesen.......majd a következõ választáson már lehet mást csinálni mert az eddigi kóklerpártokból már mindenkinek elege van(kivéve akik belõlük élnek), de az akkor sem lesz megoldás, hogy senki sem megy el szavazni mert a pártokból élnek kb 100000-en az országban és azok mindenképp elmennek és a második fordulóban már az is elég, hogy hatalomra kerüljön valamelyik és azt pont lesz@rják, hogy a nép valójában mit akar tökéletes nyugalomban fognak párezer szavazattal is kirabolni minket.........kb ez a 20 év kellett ahhoz, hogy az emberek már senkinek se higgyenek, de jelenleg sincs kit választani........és ez a jobbik elõretörését hozza......
    

ozone28 6349 2011. június 18. 08:56  
Ezt olvassátok!!
Kíváncsi vagyok a véleményetekre! :-)



Ezért dolgozik a magyar!

Ezért dolgozik Magyarország munkaképes lakossága... (Éljen az Orbán - Gyurcsány csomag) 2011. napjaink… (…present day) A roma családnak van 6 gyereke. Beadták intézetbe õket. Majd jelentkezett a család rokonsága és egy pár nap múlva kihozták õket, mint nevelõszülõk.(!!!!) Az állam megszabadul a gyerekektõl és fizet. Nem is keveset. Gyerekenként 80.000 (!!!), azaz összesen 480.000 forintot havonta. Az apa és az anya nem válnak el, (hisz meg sincsenek esküdve) de külön lakcímre jelentkeznek be, így mindkettõjük megkapja a szociális segélyt az önkormányzattól, 39.100 forintot fejenként. Így további 78.200 forinthoz jutnak. Lakásfenntartási támogatásként további 9.800 forintot kap a család. Erre jön még a családi pótlék, 12.600 gyerekenként, további 75.600 forint. Természetesen ingyen tankönyvek és ingyenes iskolai étkeztetés is jár……. Ezen kívül minden hónapban átmeneti segélyért is sorban állnak, ami havi 30.000 Forint az önkormányzattól. (Ha nem kapnak, akkor „..itt hagyjuk a gyerekeket (a jegyzõnél),etesse maga!” ezzel zsarolva a hatóságot.) Így a család havonta cirka 673.600 Forint bevételhez jut!!! Munka nélkül, legálisan, államilag támogatva, és ADÓMENTESEN! Telik máris plazma TV-re, meg lízinges 5-ös BMW -re is a papának. Ha dolgozni menne és keresne 100.000 Forintot havonta, akkor a bevétel lecsökkenne 175.600 Forintra. És õk beszélnek arról, hogy "elnyomják" õket a büdös rasszista magyarok... és még tüntetni is volt pofájuk (2009. szept.20-án). "Ne bántsd a magyart, hisz az adójából élsz..." - azt hiszem ez most nagyon aktuális. Tessenek mondani: Van még egy ilyen marha ország, mint mi? Kizárt! Ezt minden magyarnak tudnia kell hová is tûnik a leadózott forintja!!!

    

Taro 6348 2011. június 17. 20:27   Válasz erre: 6347
Mindannyian döntéshozók vagyunk és mindannyian felelünk a saját döntésünkért.
Amikor szavazunk, vállaljuk a döntésünket (illetve ti :-)))

    

tsanyi 6347 2011. június 17. 20:26   Válasz erre: 6345
Ez csak a melósokra igaz és csak nekik kell érte fizetni......feljebb nem hiba van hanem bocsika, uppsz, EZ NEM HIBA!!....kb ezt lehet hallani még akkor is ha nyilvánvaló és ugye feljebb már végképp nincs következmény...
    

Taro 6346 2011. június 17. 20:24   Válasz erre: 6344
Elmondanád, hogy a monetáris politika milyen rossz döntéseket hozott?
Az még hagyján, de vajon hogyan vélekednek Európában az emberek egy olyan országról, ahol tapsolnak egy diktátornak. :-(
    

Taro 6345 2011. június 17. 20:22   Válasz erre: 6343
A döntéshozó a felelõs, amennyiben rossz döntést hozott.
Minden döntéshozó, minden döntéséért felel.
    

desiderus 6344 2011. június 17. 19:33   Válasz erre: 6342
Hát persze. Csak és kizárólag a társadalom a felelõs.
A politikus és közgazdász cerkófok emiatt a kib@szott nemzet miatt nem tudták megvalósítani magasröptû világmegváltó terveiket.
És többek között monetáris politikát is az utca embere torpedózta meg.
Azok a rothadó, tehetségtelen, alkalmazkodni képtelen hétköznapi emberek.

B@zdmeg, ha te így vélekedsz a saját honfitársaidról, miként vélekedhetnek a magasan szárnyaló, meg nem értett zseni közgazdász és politikus haverjaid ???

    

qqriq64 6343 2011. június 17. 19:20   Válasz erre: 6342
Természetesen ebben az országban soha senki semmiért nem felelõs.
Lehet hogy azért tartunk itt?
    

Taro 6342 2011. június 17. 19:15   Válasz erre: 6331
Én közgazdászként adtam tanácsokat minisztériumnak is (kizárólag ingyen :-(((), így nyugodtan mondhatom, hogy felelõsség nem terhelhet sem közgazdászokat, sem egyéb szakembereket, mivel egyetlen tanácsot sem fogadott meg, egyetlen kormányzat sem.
    

qqriq64 6341 2011. június 17. 17:33   Válasz erre: 6338
Anno a technika tanárom azt mondta hogy ha szõrös akkor lyuk ha nem szõrõs akkor furat.
Ezt az álláspontot lehet hogy át kéne gondolni ma már:)))))
    

Gyík67 6340 2011. június 17. 17:22  
Egy tranzparens a tegnapi "Bohóc"tüntetésrõl ...


    

Olívia 6339 2011. június 17. 16:32   Válasz erre: 6338
Ha nem, attól még az, ami!:-)))
    

desiderus 6338 2011. június 17. 16:31   Válasz erre: 6336
És ha szõrös ???
Akkó ???

:-)))
    

Olívia 6337 2011. június 17. 16:27   Válasz erre: 6336
Az elsõ kérdésre adott válasz megtévesztõ lehet!:-))))
    

Okta 6336 2011. június 17. 16:22   Válasz erre: 6335
- Szõrös?
- Nem.
- Akkor sör.
    

desiderus 6335 2011. június 17. 16:11   Válasz erre: 6333
Légy türelemmel... :-)))))
    

Gyík67 6334 2011. június 17. 15:52  
... "legtehetségtelenebb és életképtelen egyede a közgazdász és a politikus." ...

Ez így nem igaz ! Nagyon is tehetségessek és életképesek ... :(
A hazudozásban, a saját zsebük megtömésében, az ország és a nemzet idegen kézbe adásában (természetesen önös érdekekbõl), és a nép kizsákmányolásában, kizsigerelésében ...


    

Audimania 6333 2011. június 17. 15:47   Válasz erre: 6331
OK, ezt sikerült kielemezni. Akkor most mirõl fogunk elmélkedni? :)
    

qqriq64 6332 2011. június 17. 15:45   Válasz erre: 6331
Azt hiszem talált süllyedt:))))))))))))
    

desiderus 6331 2011. június 17. 15:32   Válasz erre: 6317
"Így hát a teljes komment csak parasztvakítás, mely nemzeti színû mázzal önti nyakon a rothadó, tehetségtelen, alkalmazkodni képtelen társadalom utolsó vergõdéseit. A társadalom önnön felelõsségét elmaszatoló, haláltusájában is másokra mutogató feudális Magyarország nyáladzását mutatja. Az meg érdektelen. :-(((( "

Igen. és ebben az országban a legrohadtabb, legtehetségtelenebb és életképtelen egyede a közgazdász és a politikus.
Ez a két állatfajta képtelen volt arra, hogy a rendszerváltás óta eltelt 21 évben elindítsák az országot a felemelkedés útján.
Kiötlöttek hülyénél hülyébb elképzeléseket és ha nem jött be akkor széttárták a karjukat és a felelõsséget a társadalomra hárították....
" a lakosság inflációs várakozása...."
" a fukusimai erõmûben történt robbanás felett érzett aggodalom miatt estek az OTP részvények"
" a görög válság miatt...."
stbstb.
A saját faszságukat elkendõzendõ, mindenféle történések vélt gazdasági hatásait felhozzák mentségül.
Minta a kiemelt mondat is mutatja.
    

qqriq64 6330 2011. június 17. 14:52  
"Mint ahogyan vannak rendkívül tehetséges matematikusok és vannak matematikai analfabéták, úgy kell legyenek nagyon gazdagok és nagyon szegények is. "

Egyetértünk. Csakhogy a társadalom gerincét a kettõ között lévõknek kéne adni.
Na ezt a középréteget sorvasztották el az elmúlt húsz évben.
Ennek a középrétegnek kéne megtermelni a GDP legnagyobb részét nekik kéne a vásárlóerõnek lenni.

    

Okta 6329 2011. június 17. 14:35   Válasz erre: 6325
A manipuláció akkor sikeres, ha nem veszed észre, hogy manipulálnak. Sõt, meg vagy gyõzõdve arról, hogy a te saját döntésed/véleményed az, amit meghozol. ;-)
    

Taro 6328 2011. június 17. 14:21   Válasz erre: 6326
Mert amikor választunk, nem szempont a hozzáértés :-(((
    

Audimania 6327 2011. június 17. 14:06   Válasz erre: 6322
Biztosan a tesco a hibás ... a szülõk meg sose ültek libikókán :)
    

Audimania 6326 2011. június 17. 14:03   Válasz erre: 6324
De miért pont a matematikai analfabétáknak kell nálunk pénzügyekben dönteni? :(
    

Taro 6325 2011. június 17. 14:02   Válasz erre: 6319
"az, hogy nem folyt vér nem baj, de az, hogy azok még mindig ott ülnek a mostani hatalomban az már óriási hiba"
Tökéletesen egyetértünk. Már csak egy kérdés maradt megválaszolatlanul:
Idegen hatalom, vagy választói akaratból ülnek ott?
Ezt nevezem társadalmi felelõsségnek.
A privatizációnak rengeteg hibája volt, de véleményem szerint nem oka a mai nehézségeknek.
Inkább hajlok arra, hogy pontosan azok az okok vezettek a rablóprivatizációhoz, mint a mai nehézségekhez.
    

Taro 6324 2011. június 17. 13:54   Válasz erre: 6318
Valamit félreértettél.
A tulajdonosi szerkezet csak az egyik ok. Egyébként pedig a számonkérés hiánya, a politikai befolyás pontosan körülírja az állami tulajdon mûködésének problémakörét!
Nem lehet az adott társadalom szokásait, kialakult gyakorlatát nem figyelembe venni ilyen átalakítások során!!!
Kegyesen átsiklotok ezzel kapcsolatban egy fontos (talán a legfontosabb) kérdésen:
Az állam melyik feladatát látta el az elmúlt 20 évben megfelelõen (nem kiválóan, nem jól, éppen csak megfelelõen)?
Melyik Magyar állami tulajdonú vállalat mûködik megfelelõen?
Amikor a válaszok felsorolásszerûvé válnak, akkor majd érdemes lesz elgondolkodni, hogy milyen egyéb okok miatt kell változtatni.
A világ mûködõ felén vannak komoly állami vállalatok, ahol bizony politikai befolyás van, ahol a számonkérés sem tökéletes, de ezek a vállalatok azért megfelelõen mûködnek (nem úgy mint itt), de ott van ehhez egy társadalmi megegyezés.
Mint ahogyan vannak rendkívül tehetséges matematikusok és vannak matematikai analfabéták, úgy kell legyenek nagyon gazdagok és nagyon szegények is.
    

Semi 6323 2011. június 17. 13:00  
Ezentúl ki lesz írva a kocsik tárolójához, hogy azt mindenki csak saját felelõsségre használhatja? Én tutira ezt csinálnám, de hát akkor meg arrafelé haladunk, mint a birka amerikaiak. Mindent nem lehet telecímkézni figyelmeztetõ matricákkal...
    

Semi 6322 2011. június 17. 12:58  
Na és ehhez mit szóltok? Ki a hibás? A Tesco, vagy a szülõk?
http://index.hu/bulvar/2011/06/17/gyerekbaleset_miatt_feljelentik_a_budaorsi_tescot/

    

tsanyi 6321 2011. június 17. 12:55   Válasz erre: 6320
óóóóó én sokkal......úgy keresek majd megveszek:)).......hallottam ezt a rádióban ahol szkmákra lebontva a pénzügyi és biztosítási szektro keresetei nõttek a legjobban, ez nem csoda hisz a válságra hivatkozva kirabolták/ják az embereket így van mibõl osztani, még a közszférában volt valami növekedés(kinek, aki közszolgát ismerek nem nagyon dicsekedtek az átlagfeletti pénzükkel) gondolom a fõnököknek maradt bõven a 16%-os adóval, a többiek, a tömeg az egy kicsit kevesebbet kap, de egy szót se szóljanak mert akkor bevezetésre kerül a panaszadó is....
    

Semi 6320 2011. június 17. 12:39  
Ti is jobban kerestek?
http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/06/17/jobban_keresunk_mint_tavaly/

    

tsanyi 6319 2011. június 17. 11:43   Válasz erre: 6317
Ez a tolvaj politikusok a népnek beadott áltudományos magyarázata......az, hogy nem folyt vér nem baj, de az, hogy azok még mindig ott ülnek a mostani hatalomban az már óriási hiba.......a régi nagyvállalatok egyértelmûen nem voltak túl jók bár ebben is a mindenkori cégvezetések(akkor sem volt máskép) lopásai játszottak közre, ahol ez kevésbé volt jelen azok a végek mûködtek.....a privatizációnál egy igazi baj volt, hogy nem kötötték ki a vevõkkel akik általában jelképes összegért vagy állami garanciákkal lettek tulajai a magyar nagyvállalatoknak és azok területeinek azt, hogy kötelezõ a megvett vállalatot továbbmûködtetni az õ rentábilib módjukon......ha ezt kikötötték volna rögtön kevesebb olyan vevõ lett volna aki csak spekuláció vagy piacszerzés miatt vette volna meg, lehet, hogy sokkal tovább tartott volna, de akik viszont végülis hozzájutottak azok szinte azonnal bezártak mindent és árulták az otthon gyártott termékeiket és ezt én inkább sikertelennek tekintem mert csak rendkívül kevés valóban gyártó vállalat lett, inkább összeszerelés vagy támogatáslehúzás gyárak létesültek(kevés kivétel akad, de azt is hamar átveszi olyan külföldi tulaj aki hamar kiviszi a gyártást és csak a név és a t6echnológia kell neki)...........
    

Apu 6318 2011. június 17. 11:30   Válasz erre: 6317
Az elemzõnek tûnõ kijelentéseid lényeges pontokon tévedéseken alapulnak. Az állami vállallatok hatékony mûködésének nem a tulajdonosi szerkezet, hanem a számonkérés hiánya a gátja, esetleg a túlzott politikai beleszólás. Európában, de a világon máshol is tömegesen mûködnek hatékonyan vállallatok, amelyek állami, vagy olyan "társadalmi" tulajdonban vannak, mit pld-ul nyugdíjkasszák, bankok, stb, ahol a tulajdonos nem egy természetes személy. Ha a rendszerváltásnak az az ára, hogy a közös vagyont szétlopják és lehetnek nagyon gazdagok de lesznek sokan nagyon szegények is célok, lehetõségek nélkül, akkor erre kevesen szavaztak volna.
    

Taro 6317 2011. június 17. 10:30   Válasz erre: 6303
Ez a komment hamis és csak elfedi azokat a valós problémákat, amiket látni kellene a megoldásuk elsõ lépéseként.
1990-ben rendszerváltás történt. A rendszerváltás nem azt jelenti, hogy a régi (totalitárius) rendszer minden kiszolgálója a börtönben, szegénységben senyved.
A rendszerváltás azt jelenti, hogy az egyénnek lehetõsége van a saját tehetségébõl akár milliárdossá válni. Magyarul azt jelenti, hogy nem a párthûség, hanem a tehetség, szorgalom a javak elosztásának vezérlõ elve (természetesen a 2010-11 es folyamatok már valóban azt mutatják, hogy nem).
Igen kiegyeztek. A kiegyezés következtében nem folyt vér. Szerintem a kiegyezés megérte.
A németeknél a nemzetgazdaság állami tulajdoni hányada 22-17% között mozog már 1967- óta folyamatosan. Vagyis a 60% nettó hazugság.
Hogy a jogászok silány genetikai viccek, abban egyetértünk :-))))))
Az ipar privatizációja sikeresen (a körülményekhez képest) zajlott le. Ezt ma már minden szakember látja. Sokkterápia volt, melynek következtében összeomlott a teljes ipari kibocsájtás, de a romokon azért új technológiával mûködõ, hatékony vállalatok jöttek létre, illetve a megmaradók is kénytelenek voltak hatékony módszerekkel versenyezni.
A mezõgazdaság tönkre ment, de az egyik szemünk sír, a másik nevet. A mezõgazdaság teljesítménye rendkívül ingadozó (idõjárás) és a legoptimálisabb esetben sem képes 10%-os fejlõdésre. Egy lemaradt gazdaság esetén, ahol a nyugathoz felzárkózás a legfontosabb cél, hiba lenne az erõforrásokat olyan ágazatba önteni, ahol a maximális elvárás is csak töredékét produkálja a felzárkózási igényeknek.
A globalizált Európában (uniós szerzõdés) lényegtelen az adott vállalat tulajdonosi szerkezete, az számít, hogy képes e termelni, teremt e munkahelyeket, stb. A cseh, lengyel, szlovák gazdasággal nem lehet összehasonlítani a magyar gazdaságot, mert teljesen más alapok, más gazdasági szerkezet, stb. Alma-körte.

"A rendszerváltáskor nem az állami tulajdont, vállalatokat kellett volna szétlopni, hanem az állami vállalatok, mezõgazdasági üzemek közül a legjobbakat kellett volna megfelelõ szintre fejleszteni."
Ez a mondat önmagában beismeri, hogy a legjobb állami vállalatokat is fejleszteni kellett volna a "csak" megfelelõ szint eléréséhez is. A fejlesztéshez elõször a lesilányosodás okát kell megtalálni, az okot megszüntetni. A silányosodás egyik legalapvetõbb oka (nem az egyetlen, de mindenképpen meghatározó) a tulajdonosi szerkezet, illetve az abból adódó rossz motivációs szerkezet volt!!!

Vegyük már észre, hogy nincs a Magyar gazdaságban egyetlen olyan vállalat (vagy olyan állami feladat, mely megfelelõen mûködik) sem, amely állami tulajdonban van és képes a hatékony, nyereséget termelõ kategória közelébe érni!!
Be kellene látni, hogy az a vállalat, mely képes nyereségesen a világ gazdaságában is hatékonyan mûködni, az nem lehet Magyar, hiszen az Multinacionális. :-))))))
Egy 10 milliós országban, 10 milliós piacon meghatározó részesedéssel mûködõ vállalat a XXI. században jó kilátásokkal rendelkezõ kisvállalkozás csupán!!!

Így hát a teljes komment csak parasztvakítás, mely nemzeti színû mázzal önti nyakon a rothadó, tehetségtelen, alkalmazkodni képtelen társadalom utolsó vergõdéseit. A társadalom önnön felelõsségét elmaszatoló, haláltusájában is másokra mutogató feudális Magyarország nyáladzását mutatja. Az meg érdektelen. :-((((

    

qqriq64 6316 2011. június 16. 21:04   Válasz erre: 6315
Ez az az eset amikor nem sajnálom azt a kétmillió forintot.
Megérte.
    

kawa70 6315 2011. június 16. 20:41  
Most olvastam ujságban:

Elmarasztlata és több mint kétmillió ft-ra büntette a magyar államot az Emberi Jogok EB, mert a sátoraljaujhelyi börtönben fogva tartott férfi esetében megsértették az embertelen és megalázó bánásmód tilalmát. Az emberölés elõkészületéért és fegyvercsempészetért elitélt azért fordult Strassbourghoz, mert két évet töltött embertelen körülmények közt Sátoraljaujhelyi Fegyház és Börtönben úgy, hogy az elhelyezésével szemben hatékony jogorvoslat nem volt számára elérhetõ. (különleges biztonságú körletben volt elhelyezve).
Nagyvonalakban a problémái: zárkájában nem volt természetes fény, elkülönitett illemhely, állandóan megfigyelték videókamerán keresztül, alig tarthatott magánál személyes tárgyakat, más fogvatartottakkal nem találkozhatott, napi 23 órában egyedül volt bezárva.


Most akkor mégis, mire számitott? Ez Magyarország.......Ezután lehet sérelmezni nyugodtan a bezártságot a börtönökben.
    

tsanyi 6314 2011. június 16. 20:17  
Na eljõ a multik ideje.......itt vannak az állami rabszolgák: http://maria.blog.hu/2011/06/16/adhato_veheto_beszelo_szerszam_lesz_a_kozmunkas?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

még, hogy multi ellenesek?...
    

qqriq64 6313 2011. június 16. 19:53   Válasz erre: 6311
MINDIG van választás.
    

tsanyi 6312 2011. június 16. 19:15   Válasz erre: 6309
Igen, akinek van szeme és fel is akarja fogni amit lát az ezt gondolja........
    

Games 6311 2011. június 16. 18:51   Válasz erre: 6310
Van más választás? :)
    

qqriq64 6310 2011. június 16. 18:45   Válasz erre: 6309
Megvárod?
Kitartást hozzá.
    

Games 6309 2011. június 16. 18:16   Válasz erre: 6303
Ezt terjesztem évek óta. Végre valaki más is látja. + van itt még a háttérben más is, amirõl nem illik beszélni, de lassan azt se tudják tovább titkolni.
DE még mindig 20 valahány % az mszp támogatottsága, ami jelzi hogy vannak akik semmibõl nem tanulnak. Igen, a figyisz se jobb.
Mikor lesz végre egy szakértõ, magyar párti kormány hatalmon?
    

Games 6308 2011. június 16. 18:09   Válasz erre: 6305
NSZK?
Amúgy igazad van.
    

qqriq64 6307 2011. június 16. 17:41   Válasz erre: 6305
Meg a ködös Albionba.
Ámen :)
    

kispeti 6306 2011. június 16. 17:18   Válasz erre: 6303
Ámen ! :-)
    

matador 6305 2011. június 16. 17:15   Válasz erre: 6301
Volt egyszer egy ókori társadalom, ha még emlékeztek tanulmányaitokra: no ezt építjük most a közmunkás= munkaszolgálatos=kényszer munkás=rabszolga (aki még a kenyérre valót sem kapja teljesítményéért), valamint konténer, vagy barakk táborba /gulágba/ kell élnie.Hetente haza szállítják a fekete vonattal, ahola z utazás alatt erõs rendvédelmi felügyelettel utazhat. A munkafelügyelõk, rabszolga hajcsárok nem mások lesznek mint a visszakényszerített rendvédelmisek. Így épülhet potom pénzért a stadion program, a római vizvédelmi rendszer, a már leállított (PPP program) után más keretek és "kizsákmányolók új leosztásában a börtön, fegyház és fogház. Nem kell a szakmunkás túl drága, csinálunk a nagyvállalatoknak occso munkaerõt, ami még Kinát is lepipálja.
Eközben a jó szakmunkásaink kitámolyogtak a nagy tõke birodalmába: NSZK, Ausztria, Spanyol hon.
    

qqriq64 6304 2011. június 16. 16:40  
Milyen rendszerváltásról beszélünk amikor kapolyi elvtárs meg pozsgai elvtárs ott ült a padokban. Lendvai, kovács, baja õskommunisták ma is jól megélnek.
Hogy lett volna itt rendszerváltás?
    

tsanyi 6303 2011. június 16. 12:22   Válasz erre: 6302
Ez egy egész jó komment és szerintem is igaz lehet:
"Most fizetünk azért, mert nem volt igazi rendszerváltás, a régi rendszer haszonélvezõi, politikusai nem lettek eltávolítva a húsosfazéktól. A rendszerváltás tulajdonképpen egy „utolsó pár elõre fuss” játék volt csupán. A régi rendszer negyedik, ötödik-vonalbeli jogászai, történészei, tanárai, bölcsészei hataloméhségükben és az ország vezetéshez való hozzánemértésük miatt kiegyeztek, paktumot kötöttek a régi rendszer elit haszonélvezõivel. Ez az Antal-kormány történelmi hibája és bûne!
Emlékezzetek csak vissza: 1990-ben a rendszerváltáskor a németek óva intették Magyarországot a privatizáció túl gyors ütemétõl, mondván, Németországban még akkor is , a II. világháború után 45 évvel 60 % állami tulajdon van! A hatalomba került dilettáns jogász-történész-tanár réteg természetesen nem hallgatott a német tanácsra. Hogy is hallgatott volna! Aki már volt jogász közelében, az tudja, hogy mennyire dilettánsok reál és gazdasági kérdésekben, csak a zavarosban halászáshoz, szarkavaráshoz, felesleges jogi csûrés-csavarásokhoz értenek. Ezért is van szükségük a mai napig a rengeteg hozzájuk lojális talpnyaló, enyveskezû mûszaki és gazdasági tanácsadóra, szakértõre, ami természetesen újabb milliárdos kiadásokba kerül.
Amíg a becsapott egyszerû emberek lelkesen dolgoztak (azt híve, hogy itt nemsokára tényleg jóléti kapitalizmus lesz), addig az MSZMP – MSZP-s átmentett vezetõ réteg az új politikai elittel 1990-1994 között az MDF –es kormány aszisztálásával privatizáció címén lenyúlták az állami, vállalati ipari és mezõgazdasági vagyont! Mire a nép felébredt a vállalatok és állami vagyon 75 %-a eltûnt. A népnek pedig, hogy befogják a száját, odadobták a kádári tanácsi lakásvagyont szinte ingyen! Ezzel csendben is volt a nép 10-15 évig. Olyan ez, mint mikor egy meglökött szekér még gurul egy ideig, mire észreveszik, hogy kifogták elõle a lovakat.
Az egész magyar gazdasági élet egy légvár 1990 óta. A tolvaj privatizációt 1994-ben a Horn-kormány, majd 1998-ban Az Orbán kormány folytatta, azaz a maradék vagyont is „elprivatizálták”. Megszüntették a vállalatokat és mezõgazdasági cégeket. Elkótyavetyélték multinacionális vállalatoknak, akik egy idõ után be is zárták azokat rendesen. Ezzel szemben Csehország, Szlovákia, Lengyelország a nemzeti tõkét, a nemzeti vállalatokat erõsítette és fejlesztette. Láthatóak is az eredmények, mindenki elhagyott bennünket, utolsók vagyunk Európában. A magyar politikai és gazdasági vezetõk még ministránsnak sem lennének jók a cseheknél, szlovákoknál, románoknál.
A rendszerváltó mai magyar politikusok a Trianonhoz vezetõ 1000 éven át selejtesen politizáló magyar vezetõk és uralkodók méltó utódai és követõi.
Vegyük már észre, hogy ma nincs tényleges magyar ipari és mezõgazdasági termelés, termék.. Összeszerelõ, alkatrész-elõállító üzemek vannak! Az attól még nem magyar exporttermék, hogy olcsó magyar munkaerõ alkatrészeket állít elõ, összeszerelést végez multinacionális cégeknek! Ez a regnáló politikusok hazugsága csak.
A rendszerváltáskor nem az állami tulajdont, vállalatokat kellett volna szétlopni, hanem az állami vállalatok, mezõgazdasági üzemek közül a legjobbakat kellett volna megfelelõ szintre fejleszteni. Nem beszélve a meglévõ orosz és kínai piacok megtartásáról, amit dicsõ „negyedik vonalbeli” jogász, történész és tanár politikusaink „ruszkik konyec” jelszóval szétvertek! Nyugat Európa meg halálra töri magát, hogy bejusson ezekre a piacokra.
Vegyük már észre, addig itt nem lesz fellendülés, munkahelyteremtés, amíg újra magyar ipari és mezõgazdasági vállalatok nem lesznek, melyek magyar termékeket gyártanak.. Minden más csak hazudozás, parasztvakítás. "
    


tsanyi 6301 2011. június 16. 11:40  
Amúgy az milyen, hogy a következõ tanévtõl csak az a tanuló kapja meg középiskolában és fölfelé a bizonyítványát aki ledolgoz azt hiszem elõször 50 óra közmunkát? Ahová a lányom fog járni valószínüleg kórházakba kell járni a nõvérek és takarítók munkáját elvégezni....így akarják ingyen megoldani a munkaerõproblémát mert nõvért viszont nem vesznek fel mert a másik lányom az, de kezdõ nõvérként nem tud elhelyezkedni még minimálbérért sem......a közmunkások hada is ezért kell majd igaz 30 rugót fognak majd kapni havonta......mi lesz ebbõl?........a vállalkozások nyomorgatása miatt új melóhely nem lesz és az embereknek meg annyiból kéne megélni amennyi kajára sem elég......
    

kmenyus 6300 2011. június 15. 22:11   Válasz erre: 6299
Továbblépnék az ügyön azzal nyugtatva magam, hogy nem rajtam múlott, hogy nem tudtam segíteni.
    

Audimania 6299 2011. június 15. 22:09  
Hol van a türelem határa?
Láttam egy segítségkérést. Azt gondoltam, van ennyi lehetõségem, miért is ne ajánlanám fel. Persze néhány körülményt még tisztázni kellene, volt pár kérdésem, meg is írtam õket izibe. Eltelt néhány nap, a hétvége, és már kedd volt. Se bú, se bá, semmi életjel. Küldtem egy sms-t - azért már beosztanám a hétvégi idõmet, mi lenne az idõpont? Már szerda van. Azt hiszem stornózom a dolgot, és megyek hétvégén, amerre látok. Vagy még tovább kellene várnom, miközben semmi válasz, semmi reagálás? Ki, mit tenne?
    

ELőző oldal
Felhokep

Tagok száma: 22114